Az őseink két részletben aludtak. Mi miért nem?

A művelődéstörténet régóta sejti, hogy a régi korok embere más körülmények között aludt, mint ahogy azt a modern korban természetesnek fogadjuk el. A sok kisebb-nagyobb eltérés közül az egyik legmegdöbbentőbb, hogy annak idején egyáltalán nem számított ritkaságnak, ha idegen emberek vagy a társadalmi ranglétra ellentétes végein található urak és szolgák megosztották a fekhelyüket egymással. Nem arról volt szó, hogy megkívánták egymást, ezért összebújtak, egész egyszerűen egymás mellett aludtak, mint a kisgyerek a plüssállataival. Régi könyvek illusztrációiról könnyen leolvasható a múlt ködébe vesző fektetési rend.

A cikk témájául választott kétfázisú, azaz az éjszaka közepén megszakított alvási rutint keményebb dió bizonyítani. Szerencsénkre Roger Ekirch amerikai történész egy teljes könyvet szentelt a régi korok alvási szokásait feltáró kutatásainak, ami aztán bejárta a világsajtót. A könyvnek köszönhetően világosan levezetett, sok forrásból jóváhagyott bizonyítást nyert, hogy az emberi történelem nagy részében nem aludtuk át az éjszakákat, helyette kétszer feküdtünk le aludni és a kettő alvás között néhány órás szünetet tartottunk. 

Az első és a második alvási fázis nagyjából ugyanannyi ideig tartott, és a jelentőségük is ugyanakkora volt. Az időkorlátok (a fekvési és kelési idők) ugyanakkor nem voltak univerzálisan meghatározva; életkor, éghajlat, az elvégzendő munka, vallási hovatartozás függvényében alakultak. Tehát voltak, akik kora estétől éjfélig aludtak, az éjszaka közepén fent voltak, majd hajnalban feküdtek vissza, de olyan változat is létezett, hogy valaki éjfélig mulatott, amikor is kidőlt, utána hajnalban kicsit felkelt, és csak reggel/kora délelőtt hozta be a második alvási időt. Adódik a kérdés, hogy de miért? 

Nagyon leegyszerűsítve arról lehetett szó, hogy a nap végére az emberek többsége annyira elfáradt a kemény fizikai munkától, hogy semmi másra nem maradt ereje, először is pihenésre vágyott, utána pedig azért kelt fel mégis, hogy valamennyi szociális életet is éljen (egyesek ilyenkor szexeltek, mások kiléptek a kocsmába, megint mások szorgosan imádkoztak), mely tevékenységeket újfent ki kellett pihenni, mielőtt elindult a következő megerőltető nap. Korok és kultúrák mentén persze más-más magyarázatokat találunk, mindenestre Homérosz óta a világ megannyi nyelve őrzi a kettéosztott éjszakák emlékét.

És hogy mi vetett véget az ezeréves hagyománynak? Az ipari forradalom (19. század) során bevezetett egységesített munkaidő, valamint a legújabb technológiák, mint például a közvilágítás és egyéb városfejlesztések, amely körülményektől egyébként a mai napig sokunk rosszul alszik. A rossz pedig annyit tesz, hogy nem az egyén saját biológiai órája szerint. Ha tehát jól szeretnétek aludni, hallgassatok az ösztöneitekre és ne mások által kiokoskodott szabályokra. Az alábbi videóban az orthosomnia esetéről hallhattok, amikor is valaki attól nem tud pihentetően aludni, mert görcsösen próbál megfelelni a tökéletes alvás követelményeinek:

Forrás: Open Culture, Fotó: Pixabay

KAPCSOLÓDÓ

>> DÍSZES TEMETŐK, MEGFAKULT EMLÉKEK

>> RÉGÉSZETI SZENZÁCIÓK A KÖZELMÚLTBÓL

>> MÁR SZERVEZIK AZ ELSŐ BALATON-KÖRBEALVÁST