Hogyan tartósítható a zöldség-gyümölcs?
2023.02.02 - Balatonica
A fogyasztásra szánt élelmiszer 17 százaléka a kukában végzi. Miből adódik össze ez a szám? Van ugye a háztartási hulladék, az étteremben felgyülemlett maradék, a szupermarketek polcain lejáró termékek és a szállítás-tárolás során megromlott alapanyagok. A zöldségek, gyümölcsök vesztét az utóbbi okozza. Min lehetne változtatni?
Milyen konzerválási módszerek működtek a múltban?
Íme néhány történelmi tipp. Az ókori görögök sós tengervízbe áztatták a fügét, majd kitették száradni a napra. A középkori kínaiak viaszba forgatták a citromot és a narancsot, míg a japánok szójatejben tartósították a zöldségeket. Az angolok hagyományosan disznózsírral kenték be a kamrában felhalmozott nyers terményt. Természetesen akkoriban is rohadtak meg almák és penészedtek be gabonaraktárak. Mostanra azonban olyan mértékűre nőtt a romlott élelmiszerek aránya, hogy az kimutathatóan hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához.
Rendszerint a húsipar pusztító környezeti hatásáról értesülünk a hírekben, miközben tömegével a zöldség- és gyümölcsféléket pazaroljuk a legfelelőtlenebbül. Évente 500 millió tonna végzi belőlük a kukában. A lista élén a narancs, a mandarin, az alma és a paradicsom áll.
Hogy jutottunk el idáig?
Az elmúlt évtizedekben a tömegtermelés ráállt a műanyag csomagolásokra és a mesterséges tartósítószerekre. Miután értesültünk ezen eljárások számos környezeti és egészségügyi hátrányáról, szép lassan kezdtük kivonni őket az élelmiszeripari folyamatokból. A részmegoldás azonban újabb problémákat szült: egyes régiókban a romlott ételhulladék már nagyobb környezeti kárért felel, mint korábban a műanyag szemét. Mi mással lehetne akkor kísérletezni?
Új megoldások kísérleti fázisban
A kutatások egyik iránya az ehető tartósító réteg laboratóriumi előállítását célozta meg. Egészen különféle eredetű természetes adalékok hoztak biztató eredményeket, részben ősi módszerek újraélesztésével. A találatok közt van a selyemhernyó fehérjéje (fibroin), a kagylók kitin héjából kinyert rost (kitozán), a halzselatin, a kesufa reszeléke, algaszármazékok, stb. Ha ezeket a kivonatokat csepegtetjük vagy permetezzük rá a frissen szüretelt terményekre, jó esetben megduplázzuk a szavatossági idejüket, mielőtt romlásnak indulnának. Hogy miért? Az ilyen technikákkal előállított plusz védőrétegnek hála egyrészt megelőzzük a gyors kiszáradást, másrészt lassítjuk a zöldség- és gyümölcsáruk lebontó anyagcseréjét (oxidációját), amitől egyébként barnulni, büdösödni kezdenének.
Egy másik lehetséges irány, hogy a környezetre káros ipari fertőtlenítőszerek helyett bakteriofágokat (baktériumölő vírusokat) szabadítunk a növényekre, amelyektől életerősebbek lesznek a termények, és állítólag az emberi szervezetre sem károsak. Megint mások fény- vagy ózonterápiával, plazmás vízzel, ultrahangos kezeléssel kísérleteznek. A cél mindenhol ugyanaz: túlélőbbé tenni a növények fogyasztásra szánt részeit.
Az első lépések
A jövő technológiái megannyi ígérettel bírnak, de az engedélyeztetési, majd forgalomba hozatali eljárások miatt rengeteg időbe telhet a világméretű elterjedésük. Arról nem is beszélve, hogy a zöldségek és gyümölcsök javát a legkevésbé fejlett országokból szerezzük be. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy milyen áthidaló megoldások állnak rendelkezésre, amíg beköszönt a mezőgazdaság új aranykora. A szakértők két mellékesnek tűnő körülményre hívják fel a figyelmet: az egyik a termelő országok útviszonyainak katasztrofális minősége, a másik a felvásárló országok rutinszerű túlrendelése. Ha ezen a kettőn változtatni tudnánk, azonnali eredményeket érnénk el a zöldség- és gyümölcsáruk globális pazarlásának ügyében.
Forrás: BBC, Fotók: Unsplash
KAPCSOLÓDÓ
>> 3 ÍNYENC SAVANYÚSÁG. ELTENNÉD TÉLIRE?
>> MI A BAJ A PALACKOZOTT VÍZZEL?
