Miért panaszkodunk ennyit és egyáltalán?

A panaszkodás alapvető mozgatója természetesen, hogy kifejezzük az elégedetlenségünket. Nem jött időben a vonat, eleredt az eső, az időjárás-előrejelzés nem figyelmeztetett a viharra, izzadtak voltak az utasok a szerelvényben, elromlott a mosdó, rugdalta a háttámlánkat egy kisgyerek, valaki hangosan csámcsogott, otthon maradt a feltöltő, ezért a telefont sem tudtuk nyomogatni, és csak ezek után kezdődött a munkanap összes nyavalyája. 

Amikor panaszkodunk, egyrészt végre valahol kiereszthetjük a gőzt, máskülönben felrobbannánk, de ugyanennyire fontos, hogy éhezzük mások együttérzését, ami valamelyest kompenzálhatja az elszenvedett nehézségeket. Ha szokásunkká válik, tulajdonképpen ez lesz a megküzdési stratégiánk a teljes szétesés vagy feladás ellen. Azonban érdemes megvizsgálnunk, hogy miért épp ezt a megküzdést választjuk?

A problémakezelésnek rengeteg egyéb formája ismert. Ha a rossz szolgáltatást vesszük alapul, a vevőreklamáció a legkézenfekvőbb hivatalos eljárásmód. Az IPSOS 2009-es kutatása azt mérte, hogy mely országokban élnek a legtöbben panaszbejelentéssel. Magyarország is részt vett a felmérésben, de még csak az első 10 közé sem jutott a legpanaszosabb nemzetek ranglistáján. Ebből arra következtethetünk, hogy a magyar fogyasztók jellemzően nem használják azokat a hivatalos csatornákat, ahol a sérelmeikért kompenzálásért folyamodhatnának. Feltesszük, ehelyett magukban vagy a környezetük szórakoztatására puffognak. Vajon miért nem bízunk a rendelkezésre álló korrekciós eszközökben? Illetve jelentheti-e mindez azt, hogy máskülönben sem szeretünk konfrontálódni?

A panaszkodás pszichológiája mögött a szakirodalom szerint is kulturális normák, megszilárdult szokások és kommunikációs stílusok sorakoznak fel. Az átlagember 20-30 alkalommal panaszkodik egy nap. Ha mi ennél többször, akkor máris átlagon felül teljesítettünk. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy mennyivel és miképp csökkenthető ez a számadat. A kontrollálatlan panaszáradat ugyanis a tehetetlenség érzetét növeli, szorongást kelt, egyre messzebb visz a megoldásoktól, és a kapcsolatainknak is árt. Ha csak a small talk pótlékaként élünk egy-egy lesajnáló vagy fejcsóváló megjegyzéssel, azzal akár szimpátiát is kelthetünk magunk iránt, ha azonban egyéb társalgási funkciókat is panaszkodással töltünk ki, az emberek előbb-utóbb elfordulnak tőlünk. Miért lesz mégis fontosabb az undok mérgelődés, mint az emberi kapcsolódásaink?

Akár a sötét világképünkből fakad, akár a passzív-agresszív viselkedésmódból, vagy a felgyülemlett negatív tapasztalatokból, a panaszkodás kultúráját mindenképp érdemes vizsgálat tárgyává tenni és lehetőség szerint újrakeretezni. Például kimutatták azt is, hogy a tökéletességre törekvő egyének is előszeretettel ostorozzák a középszer bármely formáját. A perfekcionizmus azonban úgyszintén roncsolja a mentális egészségünket. Továbbá a megfelelések gyűrűjében, kényszerpályákon mozgó látszatéletek is termékeny táptalajai az állandó siránkozásnak. Úgy tűnik, a panasz sokféle rosszullétnek a tünete. Meglehet, hogy az alapszükségleteink felismerése és az ebből fakadó öngondoskodás jelentenek szabadulást az elégedetlenkedés fojtogató vonzásából. Jó, ha tudjuk, hogy az apró örömök értékelése, az együttműködő hozzáállás, a nyílt konfliktuskezelés is mind-mind csak gyakorlás kérdése. Ki kezdi?

Forrás: VeryWell Mind, Fotó: Unsplash

KAPCSOLÓDÓ

>> ÖT NAPI GYAKORLAT A JÓ ÉLET MEGHOSSZABBÍTÁSÁÉRT

>> MIÉRT ESIK JÓL KÁROMKODNI?