Zenés-beszélgetős emlékestet szerveznek Fábián Juli barátai
2024.12.16 - Balatonica
Fábián Juli halálának hetedik évfordulóján (december 16.) jelentették be a 2025-ös Fábián Juli Emlékest időpontját: 2025. május 21-én Fábián Juli barátai és egykori zenésztársai személyes hangvételű megemlékezéssel tisztelegnek a fiatalon elhunyt énekesnő munkássága előtt a Magyar Zene Házában.
Az esemény formabontó lesz a hagyományos emlékkoncertekhez képest: az emblematikus dalokon túl barátainak írt leveleivel, személyes történetekkel és egykori tárgyaival emlékeznek Juli életigenlő, színes személyiségére a szervezők. A május 21-i est egyben a Shine című album debütálásának 10. évfordulója is, a műsorban az albumon szereplő dalok közül válogatnak a szervezők.
Az eseményt online árverés kíséri, amely során a szóban forgó tárgyak megvásárolhatók lesznek. Az online aukción befolyt összegre pályázatot ír ki az alapítvány, amely a nehéz helyzetben lévő – beteg vagy munkaképtelen – zenészek és előadóművészeti háttérmunkások számára nyújt anyagi támogatást. Az úttörő kezdeményezéssel az alapítvány a zeneszerető közönséget célozza meg, felhívja figyelmét a megváltozott körülmények közé került, rászoruló zenei szereplők nehézségeire.
Az aukció szervező- és kommunikációs partnere a Paloznaki Jazzpiknik. Fábián Juli szerepe a kezdettől fogva fontos volt a piknik életében, Juli személyisége és energiája része volt és marad a fesztiválnak. Minden évben megemlékeznek valamilyen formában a múzsáról, az idei évben az emlékest és a zenészeket támogató kezdeményezés által.
Forrás: hirbalaton, Fotó: Paloznaki Jazzpiknik FB
KAPCSOLÓDÓ
>> 42 éve született Fábián Juli (2022)
>> Egyszeri művészeti aukció Fábián Juli emlékére