Design + Art
Három kívánság! Az idei karácsony 3 legjobb reklámja
A karácsonyi tévéreklámok elmaradhatatlan részei az ünnepi időszaknak, hiszen ilyenkor a cégek különösen erős érzelmi hatást szeretnének gyakorolni a vásárlóközönségre. A népszerű ünnepi reklámok nemcsak termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítenek, hanem az ünnepi hangulatot és a szeretetteli összetartozást is közvetítik. Idén az alábbi háromnak sikerült a legjobban.
Mézes élet: kiállítás a magyar mézeskalácsról
Varázslatos karácsonyi hangulat fogadja a látogatókat az óbudai Kiscelli Múzeumban, ahol legújabb kiállításuk középpontjában az ünnepek ikonikus süteménye, a mézeskalács, valamint annak fő alapanyaga, a méz áll. A tárlat egy több mint kétszáz éves családi műhely történetén keresztül mutatja be a mézeskalács készítésének hagyományait.
Badacsonyi lakókocsi az új Kolodko-miniszobor
Kolodko Mihály kommentár nélkül osztotta meg legújabb szobrának fotóját a Facebookon, amely egy lakókocsit vontató Volkswagent ábrázol. A kommentelők gyorsan felismerték, hogy az alkotás a Szigligeti várban, a Badacsonyra néző oldalon, a Bencés torony falán kapott helyet.
Fénysétány született közösségi összefogásból Balatongyörökön
Az ünnepi időszak egyik legmagávalragadóbb látványossága várja a látogatókat a györöki parton. Idén első alkalommal valósul meg a Balatoni Fénysétány, amely a megszokottól eltérő adventi attrakciónak ígérkezik.
Megépült a rekordméretű Vörsi Betlehem
Immár 77 éve Magyarország egyik legkedveltebb adventi látványossága a Vörsi Betlehem. A somogyi település Szent Márton-templomában felállított 60 négyzetméteres makettszerű installáció nemcsak Magyarországon, hanem Európában is kiemelkedő méretű.
Balatonlellén 60 napos téli fesztivált harangoztak be
Balatonlellén nyílik a déli part legnagyobb, 1200 m2-es egybefüggő jégpályája és november végétől 60 napon át lehet majd korcsolyázni rajta. A téli fesztiválszezon programkavalkádjával a szervezők reményei szerint a belföldi és a külföldi turistákat egyaránt megszólítják. A területen ezer főt befogadó, fűtött fesztiválsátor is várja a látogatókat szórakoztató, családi-, és gyermekprogramokkal, szombatonként koncertekkel, táncos eseményekkel
Rendkívüli karácsonyi ajánlat a Kultkikötő jubileumi évadára
A balatoni KULTKIKÖTŐ jövő nyáron lesz 20 éves. Ennek örömére az adventi időszakban 20 napon keresztül minden meghirdetett 2025-ös nyári előadásukra 20% kedvezményt adnak. Érdemes most bevásárolni náluk!
A nagyvilág ünnepli az 50 éves Rubik-kockát
A Rubik-kocka ihlette kiállítás nyílt meg a New York galérianegyedében található One Art Space terében. A Rubik 80/50 – Fifty Years of Magic című tárlatot Rubik Ernő, a logikai játék megalkotójának 80. születésnapja és a Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából rendezték meg, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a New York-i Liszt Intézet közreműködésével.
Oscar-esélyesek: a filmes díjszezon legbiztosabb befutói
A filmes díjak szezonja közeleg, amikor is a filmes világ legjobbjai ismét versenyre kelnek, többek közt az aranyozott Oscar-szobrokért. Idén is számos alkotás hódít lenyűgöző történetmesélésével, színészi játékával és kreatív rendezésével. Lássuk, mely filmek kerülhetnek a reflektorfénybe, és kinek van esélye elhódítani a hőn áhított kitüntetéseket.
Szemet gyönyörködtető fotóalbumok ajándékötletnek
Egy esztétikus fotós könyv tökéletes karácsonyi ajándék lehet azoknak, akik szeretik a képek varázsát és értékelik a vizuális történetmesélést. Egy jól megválasztott fotóalbum lehetőséget ad arra, hogy a világ csodáit és rejtett szépségeit otthonról fedezzük fel. Lepd meg szeretteidet egy ilyen időtálló kincssel, amely minden lapozással új élményt nyújt!
Helló, Japán! Társasjátékok a távolkeletről
A Társasbázis és a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ közös szervezésében, a somogyi városkában immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre társasjáték-kiállítás és vásár! Az idei díszvendég Japán.
Tényfeltáró könyvek az amerikai elnökökről
Tetszik vagy sem, az amerikai elnökválasztások nem csupán politikai események, hanem olyan társadalmi és történelmi mérföldkövek is, amelyek hatással vannak az egész világra. Az alábbi könyvek betekintést nyújtanak az amerikai demokrácia működésébe, annak erősségeibe és gyengeségeibe, és értékes háttértudást kínálnak a politikai elemzések és az életrajzok iránt érdeklődők számára.
Folytatódnak a bejárások a felújítás alatt álló veszprémi várban
Ha kíváncsi vagy a veszprémi várnegyed történetére, hogy milyen volt az élet a várhegyen évszázadokkal ezelőtt, milyen középkori emlékeket rejt ma is a vár és hogyan újultak meg az épületek az elmúlt időszakban, ne hagyd ki a Work In Progress keretében megrendezésre kerülő sétákat!
Ezt a 10 filmet várjuk a legjobban ezen a télen
A TOP 10-es filmek műfajilag kifejezetten sokszínűek: szuperhősös, családi, akció, horror, musical, romantikus, drámai és életrajzi film egyaránt van köztük. Öt folytatás vagy franchise. A legjobban várt filmek közül kilenc hollywoodi alkotás.
Újranyílt a 800 éves Varjaskéri templomrom
Somogyszentpálon átadták a román kori felújított Varjaskéri templomromot, amely a Market Építő Zrt. által indított ROM Vándor program keretében, 30 millió forintos költségvetéssel valósult meg.
A Balatoni Múzeum ősszel is újdonságokkal vár!
A Balatoni Múzeum neobarokk épülete 1925-28 között épült fel az egykori hercegi telken, a gyűjtemény azóta is folyamatosan bővül. Minden évszakban, így 2024 őszén is vadonatúj kiállításokkal és programokkal várnak. Mutatjuk az aktualitásokat!
Régmúlt idők iskolai ünnepségei (Fortepan)
Október 23-án az iskolákban rendszerint megelevenedik a múlt, még ha a diákság lelkesedése nem is mindig ér fel a nagy történelmi pillanathoz. A kötelező versszavalatok és énekkari fellépések műsoridejében igyekeznek a diákok nem elbóbiskolni. Bár a szándék nemes, gyakran úgy tűnik, mintha az ünnepségek leginkább a túlélésről szólnának. Hogy volt ez régebben?
Melyik magyar lány lesz a Balaton Arca?
Hagyományteremtő szándékkal elindult a “Balaton arca” projekt. A szervezők célja megtalálni azt a hölgyet, aki leginkább képes megszemélyesíteni a Balaton természetes szépségét és egyediségét, és aki utána egy teljes éven át fogja népszerűsíteni a tóvidéket.
Portréfestés és sörkultúra az Arácsi Népházban
Az Arácsi Népház felújított épülete közösségi térként és könyvtárként szolgálja a balatonfüredieket; állandó és időszaki kiállításaival, zenei programjaival várja az érdeklődőket. Októberben érkezik az új művészeti megnyitó és az Arácsi Habzás.
Nemzetközi alkotóhét a Rezi Művésztelepen
Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Lukács Alkotótelepet Reziben. Az egyhetes programra a világ minden részéről érkeztek művészek, akiknek két festményt kell készíteniük, és ebből az egyiknek Rezi valamelyik részét kell ábrázolnia.
Elindult a Kultkikötő ŐSZ! 3 programajánló
A dél-balatoni Kultkikötő nem csak a nyáron szervez programokat. Mind a Balaton körül, mind Budapesten találkozhattok az előadásaikkal októberben. Mutatjuk a részleteket!
Nyakunkon a tökszezon: tökös programok Kőröshegyen!
Idén is lesz Tökfesztivál a Kőröshegyi Levendulásban! Az október 19-20-i hétvégén tökfaragás, tökös játékok és finomságok, őszi kincsek vására és még megannyi tökös program vár a lenyűgöző panorámájú levendulásban.
Három kihagyhatatlan sorozatélmény októberben
Kétségtelen, hogy mennyiségre a Netflix ontja ki magából a legtöbb új tartalmat. A sűrű tévés főszezonból most mégis inkább három másik platform friss megjelenései közül válogattunk. Ezek egyike sem fog csalódást okozni nektek.
Marga Sol a leginspirálóbb nőknek zenél
A Femcafe.hu hatodik éve jutalmazza azokat az ösztönző női példaképeket, akiknek munkássága, teljesítménye és személyisége példaként szolgálhat mindnyájunk számára. Az október 7-i gálán Marga Sol is a fellépők között lesz a Magyar Zene Házában.
Díjazták az öt legsikeresebb magyar várost
Kiosztották a Sikeres Városok Kulcsa díjat a rendkívül eredményesnek ítélt városvezetésért. Idén egyszerre öt település: Veszprém, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza és Debrecen kapta meg ezt az elismerést.
Balatoni különdíjak az Év Háza díjátadón
Az Év háza díjakat szerda este adták át a Symbol Budapestben. A szakmai pályázaton családi ház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri. A különdíjakból hármat balatoni épületekért ítéltek oda.
Múltjárás közel s távol: Zánkai Értékek Napja
A Zánkai Értékek Napja egy különleges esemény, amely bemutatja a helyi kultúra, hagyományok és közösség értékeit. Ezen a napon szeptember végén minden korosztályt izgalmas programok és felejthetetlen élmények várnak.
Őszi kiállítások és új kiállítótér a veszprémi Művészetek Házában
A Művészetek Házában ősszel is színes tárlatok várják a látogatókat: emberi gondolatok mesterséges intelligenciával, két évtizednyi plakát, és egy Veszprémhez kötődő műgyűjtemény. Sőt, BOTANIKART néven egy új tér is nyílik majd a Dubniczay-palotában.
Egyetlen éjszakára megnyílnak Keszthely látványosságai
Szeptember 21-e estéjén Keszthely város magán-és közgyűjteményei, kiállítóhelyei különleges családi rendezvényekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel és programokkal várják a vendégeket – jóval a szokásos nyitvatartási időn is túl.
Sümeg telepakolta programokkal a szeptembert
A népszerű augusztusi rendezvények után a szeptember is mozgalmas lesz Sümegen a kultúra területén. A Kisfaludy Sándor Művelődési Központ az ősszel is gondoskodik a változatos programokról.
300 vers érkezett a 33. Nemzetközi Költőversenyre
Mintegy 160 pályázó, több mint háromszáz verse érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A díjakat a szeptember 6-7. között zajló irodalmi fesztiválon osztják ki Balatonfüreden.
Jobbnál jobb magyar mozipremierekkel indít az ősz
Az őszi mozis időszak várva várt hazai filmpremiereket tartogat. Heteken belül láthatunk fesztiválkedvenc művészfilmet, nevettető sportvígjátékot, kosztümös és jövőben játszódó drámákat is, amelyek mind egészen másképp fognak elvarázsolni minket! A 2024-es filmes felhozatalt garantáltan sokáig fogjuk emlegetni.
Tóparti reggelek emlékei a Kultkikötő Kápolnatárlaton
Weiler Péter festőművész és a balatonoffseason fotósa, Bartha Dorka új közös kiállítása a Kultkikötő Kápolnatárlatok keretében, a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában. Hosszabbítással szeptember közepéig nyitva!
A tihanyi szabadtérin koncertezik a Budapest Bár
Búcsúztassuk a nyarat a Budapest Bár együttessel Tihanyban! Szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásban kiváló énekesek tomácsolásában. A Farkas Róbert vezette zenekar ez alkalommal Behumi Dórival, Németh Jucival és Kiss Tiborral egészül ki.
Visszatér a Kráter Fesztivál a Hello Wood szervezésében
A 2023-ban nagy sikerrel megrendezett Kráter fesztivál augusztus végén visszatér sok zenével és tánccal, a Balaton környékének egyik legkülönlegesebb természeti helyszínén: a Haláp-hegy tetején.
A Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválja zárja a nyarat
Háromnapos jazzfesztivált rendez a műfaj hazai képviselőinek részvételével Salföldön a Szakcsi Rádió. A közmédia április végétől hallható online jazzrádiójának élő zenei eseményére, a Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválra augusztus utolsó hétvégéjén várják az érdeklődőket.
Nyári kiállítás a balatoni magánnyaralók világáról
Kiskapu a Balatonra címmel szeptember 1-ig látható a veszprémi Lackó Dezső Múzeumban az a kiállítás, ami a szocializmus időszakában létrejövő nyaralótelepek világát idézi meg. A nyár kihagyhatatlan kiállítása a múlt század '60-as, '70-es éveibe repít vissza minket.
Hallgassatok bele a múlt század népszerű filmzenéibe!
Augusztus 9. és 11. között másodszor rendezik meg a Balatoni Filmzene Fesztivált Balatonalmádiban. A képzelet és a zene találkozásának egyedülálló ünnepén 3 napon keresztül, 3 helyszínen, változatos stílusokban csendülnek fel a legkiválóbb régi és új filmzenék.
Harmónia a vizek felett: zenei ünnep Tihanyban
Bartók, Mozart és Beethoven zenéje csendül fel a Tihanyi Apátsági templomban a fiatal nemzetközi muzsikusokból álló Erinys vonósnégyes tolmácsolásában augusztus második vasárnapján. Az Esterházy Alapítvány különdíját is elnyerő fiatal együttes első ízben látogat hazánkba az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására.
Komolyzene felsőfokon: 10 éves a veszprémi AUER FESZTIVÁL!
A világhírű Auer Lipót zeneszerzőről elnevezett komolyzenei fesztivál augusztus hónap állandó programja Veszprémben. 2024-ben visszatérő világsztárok köszöntik Auer Lipót szülővárosát és a kerek évfordulót ünneplő Auer Fesztivált!
Lokális és színes: III. Kenese ArtFeszt
A harmadik Kenese ArtFeszt-et 2024. július 31. és augusztus 4. között kínál programokat. Az összművészeti fesztivál a helyi lakosság és nyaraló közösség különböző generációit bevonó foglalkozásokkal és koncertekkel vár.
Színház az erdőben. Hol láthatsz ilyet?
A megszokott előadási keretekből lépnek ki az Amargant Színházi Műhely színészei, akik idén júliusban és augusztusban újra megmutatják a farkasgyepűi erdőben, milyen, amikor a természet alakítja a színházat.
Nyáresti koncertek a tihanyi főtéren
2024. július 19. és augusztus 23. között nyáresti koncertek dallamai csendülnek fel minden héten Tihanyban. Helyszín a hanulatosan felújított Mádl Ferenc tér.
Irodalmi nagyágyúk a siófoki KulTérben
2024. július 19. és augusztus 16. között, péntek esténként, az irodalom kedvelőit várják Siófokon. Népszerű színészek tolmácsolásában kelnek életre a magyar irodalom legszebb szövegei. Helyszín a Kálmán Imre Kulturális Központ.
Mácsai24: Budapest után Balatonfüreden a káprázatos életmű
A budapesti Kiscelli Múzeumban zajos siker övezte Mácsai István festő életműkiállítását 2023-ban. Az akkor kiállított művek jelentős részét most Balatonfüreden láthatjuk viszont, a gyönyörű Vaszary Villában. A tárlat 2025. január 5-ig látogatható.
Újabb klassz komolyzenék a balatoni égbolt alatt
2024. július 12. és 30. között tizedik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! Fesztivált a Balaton körül és Tatán, melynek ingyenes, komolyzenei koncertjeire mindenkit szeretettel várnak. Szemezgettünk a sokféle program közül.
Az európai és a dél-amerikai zene randevúzik Pápán
Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Zamárdi beújít: Művészeti udvar a minőségi életért
A Sandorella Művészudvar küldetése, hogy a művészetet a közönség számára érthetővé és hozzáférhetővé tegye. Táborok, esti előadások, exkluzív beszélgetések teszik élményszerűvé a művészet értékelését, az alkotói tevékenységet és a természettel való harmónia újradefiniálását.
A Centrál Színház sztárjai Szigligeten játszanak
Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két Molnár Ferenc darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarba. A Delilában Balsai Móni, Stohl András és Trokán Nóra, a Játék a kastélyban főszerepeiben Alföldi Róbert és Balla Eszter várják a nézőket.
Tízmilliós műtárgyak a Füred Art Weeken
Július 26-28. között először rendezik meg a Füred Art Weeket. Elismert, neves galériák és aukciósházak mutatják be klasszikus és kortárs műtárgyaikat. A festmények mellett szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket is láthatnak és vásárolhatnak az érdeklődők.
Péntektől LégyOtt fesztivál Keszthelyen
Július 5-én, pénteken kezdődik, és vasárnapig tart a KeszthelyFest. A város és egyben a térség legnagyobb szabású fesztiváljára több ezer vendéget várnak. A szervezők új keretrendszerbe foglalták a rendezvényt. Több helyszínen lesznek változatos kulturális és családi programok.
Itt lesz az egész világ a Veszprémi Utcazene Fesztiválon
A Veszprémi Utcazene Fesztivál 2024-ben is elhozza a zeneélvezet teljes szabadságát. A királynék városa minden évben néhány napra igazi fesztiválvárossá alakul át, amikor is különböző stílusú utcai formációk zenélnek délutántól késő éjszakáig. Idén július 24 és 27. között várják a táncoslábú közönséget.
Begyűjtik az EKF jegyében létrejött kulturális kincseket
A Veszprémben és a régió 116 településén az Európa Kulturális Fővárosa jegyében született kulturális kincseket a most létrehozott EKF értéktárba rendezi és őrzi meg a VEB2023 Zrt. Az értéktár listára szánt eredményeket július 10-ig várják a településektől, a programok szervezőitől és megvalósítóitól.
Tengernyi program a Kálmán Imre Művelődési Központban
2024 nyarán a Kálmán Imre Művelődési Központ megannyi kulturális ínyencséget és zenés eseményeket kínál az érdeklődőknek. Július 12. és augusztus 20. között változatos program-, és műfajkínálat garantálja a szórakozást és kikapcsolódást Siófokon.
E hét végéig zajlik a siófoki Everness Fesztivál
2024. június 25-július 1. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Everness Fesztivált Siófok-Sóstón. Több mint 300 program, többek között koncertek, előadások, workshopok, jógaórák, valamint szakrális szertartások várják folyamatosan az érdeklődőket.
Ezt a 10 filmet imádták a magyarok 2024 első felében
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyarok kedvence 2024 első félévében az Agymanók 2. volt. A TOP 10-es lista második helyén a Dűne 2. áll, harmadik a Kung Fu Panda 4., negyedik a Furiosa: A Mad Max Saga, az ötödik pedig a Bad Boys: Mindent vagy többet lett. A legjobb tíz közé csak mozifilmek jutottak be.
A Mandoki Soulmates visszatér a nyári ünnepekre
Budapest szívében, a Bazilika előtti téren idén, augusztus 18-án este 7 órától újra felcsendül a többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates muzsikája. A korábbi nagysikerű dalok mellett bemutatásra kerülnek az új korong, A Memory Of Our Future fülbemászó, fajsúlyos dallamai, igényes és világszínvonalú hangszerelésben.
Legjobb nyári koncertek rendhagyó helyszíneken
A Természetre hangolva egy olyan egyedülálló koncertsorozat, amely a Bakony-Balaton régió ikonikus természeti helyszíneire hozza el a különböző zenei formációkat. Idén nyáron Gelkát, Belaut és Barabás Lőrincet.
Kiosztották a 2024-es Mozgókép Díjakat
A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál június 12-15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajlott. A zárórendezvényen kiosztották az idei díjakat.
Kedvenc színészeink olvasnak verseket a balatoni állomásokon
2024-ben ismét bekapcsolt a VERS A PERONON program, amely idén tovább is bővült, és mostantól még több helyszínen hallgathatjuk magyar költők csodálatos verseit népszerű művészek tolmácsolásában.
Hallgatnál világszínvonalú gitárzenét? Utazz Balatonfüredre!
A Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál Magyarország egyik legjelentősebb gitáros eseménye. 2024. június 26-29: négy este, négy koncert, zene a legjavából; neves hazai és külföldi fellépők, a klasszikus gitározás legjobb előadói, minden nap koncertek és mesterkurzusok.
2 sikervígjátékkal nyit a balatoni színházi nyár
A Kultkikötő csapata egész nyárra színházat szór a Balaton partjára. Ahogy véget ér a kőszínházi évad, máris nyílnak a szabadtéri helyszínek. Június 14-én, pénteken két különösen szeretnivaló vígjáték közül választhatnak a balatoni nézők.
Magyarországi premier és zenei csemege a Pont Csopakon
A Pont Csopak egy egyedülálló vetítéssorozat a mesebeli Plul Malom kertjében, ahol nemzetközi fesztiválok vadonatúj sikerfilmjeit nézheted meg. Ám ez több mint egy kertmozi, az egyedi élményért beszélgetéseket, koncerteket, előadásokat is hallgathatsz, legközelebb június 15-én.
Népzene, jazz és house a MOZ.GO feszt kísérőprogramjában
Egy hét múlva, június 12-én kezdődik és négy napon át tart a MOZ.GO. Közel 100 magyar filmet láthat majd a közönség, de számtalan ingyenes koncerttel és zenei programmal készülnek. Többek között lesz Budapest Bár, Kaláka, Szirtes Edina Mókus, Vecsei H. Miklós és Koszika koncert, valamint a legkülönbözőbb stílusú DJ-k állnak majd a keverőpult mögé.
7 vidéki helyszín, ahol ingyen lehet fesztiválozni
A tavalyi év sikerei után idén ismét lesz Telekomosok Fesztiválja. Az ingyenes élménysorozat célja, hogy sokrétű kulturális programokat és kikapcsolódási lehetőségeket biztosítson azok számára is, akik a világszerte tapasztalható megélhetési nehézségek miatt idén nem vagy csak kevesebbet tudnak költeni a nyári élményekre.
Elektronikus bárányok, gripen szimulátor és szabadtéri óriásvászon egy helyen?
Két hét múlva három város, Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi várja majd a filmbarátokat a hazai filmek legnagyobb ünnepén, a MOZ.GO fesztiválon. A közel 100 magyar film mellett számos izgalmas kiegészítő programra érdemes benevezni. Mutatjuk a javát.
Hármas élvezet: könyvek, jazz, borok
2024. június 10-15. között koncertek, borkóstolók, irodalmi programok várják a látogatókat Balatonfüreden, a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon. A programsorozat Balatonfüred tradicionális kulturális rendezvénye, amely a zenék-betűk-nedűk alapélmény köré szerveződik.
Civilek piknike Balatonkenesén
2024. június 1-én rendezik meg Balatonkenesén a Kenesei Civil Pikniket. Helyszín a Széchenyi park, a megújult közösségi tér a rendezvény mólóval, kezdés 15 órakor.
Kultkikötő: ahol mindig van mit nézni
Összeállt a Kultkikötő teljes programja – kirobbanó koncertekkel és felejthetetlen színházi élményekkel várjuk a Kultkikötőben! Kiállításokkal és mesemondó templomsétákkal színesítjük tovább a kínálatot, így közel kétszáz program közül válogathatnak a nézők egészen augusztus 31-ig.
Rangos építészeti díjjal jutalmaztak balatoni fejlesztéseket
A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) két projektje is díjat kapott Szlovéniában. A Balatonfüredi Kongresszusi Központtal és a Veszprémi Zöld Város projekttel nyerték el a BigSEE Architecture 2024 elismerést.
Melyik nyári sikerfilm fog a legnagyobbat robbanni?
A mozis nyár tradicionálisan májusban kezdődik és szeptemberig tart. Ezért a Magyar Filmadatbázis már most felmérte a látogatói aktivitást, hogy kiderüljön, melyik 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők.
3000 program a 33. Művészetek Völgyében
Minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a 33. Művészetek Völgye: az összművészeti fesztiválon csaknem háromezer zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti, családi és egyéb esemény közül választhatnak a látogatók július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.
12 helyszínen 100 magyar film: jön a MOZ.GO!
2024. június 12-én a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál. Premierek, kulisszatitkok, szabadtéri vetítések várnak!
Ezüstérmes lett a veszprémi nyitógála
Az Európa Kulturális Fővárosa Nyitóünnepe ezüstérmet nyert a világ egyik legfontosabb rendezvény- és élménymarketing rendezvényen, az Eventex Awards 2024-on. A Ragyogj! című 2023. január 21-i Megnyitó Ünnep 6 kontinens, 62 országból érkezett 1207 esemény közül érdemelte ki a díjat.
Elindult a jegyvásárlás a Tihanyi Szabadtéri Játékokra
A Belső-tó partján álló szabadtéri színpadon, lenyűgöző környezetben színvonalas és népszerű előadásokat tekinthetnek meg a színházkedvelők ebben az évben is. A június 28–tól augusztus 31-ig tartó évadban népszerű darabok, vígjátékok, egyszemélyes előadások lesznek láthatók.
Boldogság és Kalandozások: balatoni kisfilmek versenyeznek
A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál közösen videóversenyt hirdet 20 év alatti fiataloknak. Három kategóriában, legfeljebb 1,5 perces filmekkel lehet nevezni a versenyre. A nevezési határidő május 30.
Új fény vetül Balatonfüred múltjára
Igazi népünnepély keretében megnyitották a város múltját őrző és bemutató új Helytörténeti Gyűjteményt. Az Óvárosban álló korszerű intézményben a helytörténeti kutatószolgálat mellett látványtár-kiállítás és zeneműterem is helyet kapott.
Kiktől lesz hangos az idei Örvényesvölgy Fesztivál?
Magyarországon eddig még nem látott nemzetközi előadók, köztük Morris Madrone, Steffen Morrison, Giacomo Turra és Matteo Bocelli is fellép a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztiválon június végén.
Hol találjuk az Év Balatoni Házait?
Ünnepélyes díjkiosztó ünnepséget tartottak kedden Révfülöpön, ahol kihirdették az „Év Balatoni Háza 2023.” építészeti díjpályázat győzteseit lakó-, üdülő-, középület-, és gazdasági-kereskedelmi épület kategóriákban. Mit gondol, melyik balatoni településeken keressük a nyerteseket?
Gizella Napok: Vásári forgatag a királynék városában
2024. május 6-12. között ingyenes képzőművészeti, zenei, családi, gasztronómiai és irodalmi programok sokaságával vár Veszprémben a 31. Gizella Napok!
A gyerekeket hívják bulizni Veszprémbe
Idén májusban újra jön Veszprém legnagyobb ingyenes családi fesztiválja a GyereKert! Május 11-12-én, 19-én és 26-án ismét szabadtéri koncertekkel, játszóházakkal, színházi programokkal és sok-sok meglepetéssel telik meg a Színházkert.
Majális körkép a Balatonnál
A majális eredetileg a természet újjászületését hozó tavasz ünnepe. Manapság leginkább egy vidám közösségi esemény, ahol végre a szabad ég alatt lehet összegyűlni, zenét hallgatni, táncolni, jókat enni-inni. A Balatonnál erre az alábbi helyeken lesz lehetőség.
Milyen volt Györökön nyaralni régen?
Balatongyörök anno: múltidéző fotókiállítás nyílik régi györöki fotókból a Bertha Bulcsu Művelődési Házban május legelején. Ennek apropóján mi is kigyűjtöttünk néhány fekete-fehér felvételt a zalai község régi mindennapjairól a Fortepan archívumából.
Három mozibemutató egzotikus tájakról
Ugyan még nincs nyári szünet, az elmúlt napokban már érezni lehetett a nyári meleget. Ilyenkor nem csoda, ha egzotikus, messzi tájak felé vágyakozunk. A következő hetek tengerentúli mozibemutató közül válogattunk, hogy legalább a nagyvásznon bejárjuk a világot.
Gyerekpályázat: Rajzold meg kedvenc EKF-élményedet!
Mi volt a legkedvesebb emléketek tavalyról? Felléptetek a Mini Carnegie Hallban? Koncertre mentetek a Gyárkertbe, vagy sötétedésig táncoltatok az Utcazene Fesztiválon? Rajzoljátok meg a Veszprém-Balaton 2023 programévhez fűződő kedvenc élményeteket és küldjétek el a pályázatra!
Tartu2024: Szerezz zenét Észtországban!
Ha van érzéked a zenéhez és szívesen tanulnál külföldön, utazz Észtországba, egy filmzene rezidencia-program keretében, Tartu2024 Európa Kulturális Fővárosa jóvoltából!
Balatoni kisvárosok ünneplik a költészetet
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, egyéb kulturális csemegékkel készülnek a Balaton környéki települések is.
Tulipánfesztivál történelmi emlékhelyen
A Szent László király által behívott bencés szerzetesek számára 1091 és 1095 között építtetett somogyvári apátság a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt. A romokat jelenleg egy modern kiállítás és egy sétaútvonal teszi komplex látogatóközponttá, ahol a hétvégén a tulipán jegyében szerveznek programot.
Jön a népművészet országos hétvégéje!
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz (JEMA) csatlakozva idén április 5. és 7. között tartják a XI. Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét. A Balaton környékén Pécselyen, Keszthelyen és Lesencefaluban is várják az érdeklődőket.
Őrült színházi kedvezmények bolondok napján
Őrült kedvezmények a balatoni színházi szezonra! Vásároljatok jegyet a Kultkikötő legszórakoztatóbb előadásaira április 1. és 10. között, a második színházjegyet pedig fél áron kapjátok!
Szezont nyit a balatonboglári Dutra Múzeum
Húsvétkor megkezdi tavaszi szezonját a balatonboglári Dutra múzeum, ahol a leggyönyörűbb traktorokat találjátok egy helyen. Izgalmas gépindításokkal és langallósütésekkel készülnek a hosszú hétvégére.
Tavaszi akkordok a tihanyi Illatok Házában
Kétnapos különleges húsvéti esemény a tihanyi Illatok Házában a levendula, a rózsa, az ibolya és a narancsvirág jegyében. Kóstolhatjátok, illatozhatjátok és meghallgathatjátok e virágok esszenciáit, ha március 30-31-én Tihanyba kirándultok.
Mivel várnak a megújult Anna Grand Hotelben?
Teljesen megújult és újra látogatható az Anna Grand Hotel. A kétszáz éves múltra visszatekintő, 105 szobás patinás épület ad majd helyet a 199. Anna-bálnak, de az üzemeltetők azt ígérik, hogy különleges szilveszteri rendezvénnyel is gazdagítják majd a város kínálatát.
Különleges tárlatokkal nyit újra a Modern Műtár
Március 29-én újra kinyit a Modern Műtár, ahol a nemzetközi konstruktív, geometrikus állandó tárlat mellett tavasszal két új kiállítás is helyet kap. Fotókiállítás lesz az emberi test ábrázolásáról majd Vera Molnar emlékkiállítása nyílik meg.
Új sebességbe kapcsol a Spotify zenelejátszó
A Spotify internetes zenestreaming vállalat a YouTube videomegosztó platformnak készül konkurenciát támasztani. A cég szerdai bejelentése szerint egyelőre tesztjelleggel teljes hosszúságú zenei videoklip-szolgálatást indít prémium előfizetői számára.
3 Oscar-jelölt film, amit a balatoni mozikban láthattok
Múlt éjszaka óta tudjuk, hogy az Oppenheimer, a Szegény párák, a Téli szünet, az Érdekvédelmi terület, az Egy zuhanás anatómiája, valamint A fiú és a szürke gém lettek a tavalyi év legjobbnak választott filmremekei. A balatoni mozi műsorát böngészve 3 olyan Oscar-jelöltet ajánlunk, amikről kevesebb szó esett.
Családi fesztivállal költözik új otthonba a veszprémi bábszínház
Három napig tartó, ingyenes fesztivállal nyitja meg a Deák Ferenc utca 13. szám alatt található új otthonának kapuit a veszprémi Kabóca Bábszínház. A VárLak Fesztivál március 22. és 24. között temérdek kreatív programmal várja a családokat.
Forradalom a Balatoni Múzeumban
A keszthelyi Balatoni Múzeumban egész évben látogatható az intézmény alapításának 125 éves évfordulója alkalmából nyílt nagyszabású múzeumtörténeti kiállítás. Március 15-én ezenfelül a nemzeti ünnep motívumaihoz igazított családi nappal is készülnek.
Tavaszi megújulást ígér a tizenegyedik Füredi Fesztivál
Március 15. és 17. között rendezik meg a városban a XI. Füredi Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében kiállítás, koncert és gasztronómiai program várja az érdeklődőket és a reformkori városrészben megemlékeznek az 1848-1849-es márciusi forradalomról is.
Best of VEB2023 kiállítás nyílik a Dubniczay-palotában
Válogatott képző- és iparművészeti alkotások, interaktív és helyspecifikus installációk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban megvalósult kreatív művészeti projektekből. Az ünnepélyes megnyitó március 8-án lesz a Dubniczay Palotában.
Tartsatok nőnapot a Balatonnál!
A nemzetközi nőnapot New York-i nődolgozók 1857-es textilipari sztrájkja miatt tartjuk március 8-án. Idén szakítsatok ki rá egy teljes napot és vegyetek részt valamelyik balatoni nőnapi programon! AJánlunk közülük hármat.
3 fesztiválkedvenc film, amit soha nem mutattak be nálunk
Naponta ömlenek be a friss film- és sorozatbemutatók az egyre gyarapodó számú streaming felületre. A túlkínálatból következhet, hogy egyes filmek hiába járják be a világ legnagyobb fesztiváljait és zsebelik be sorra a díjakat, a hazai forgalmazás mégsem csap le rájuk. Kiemeltünk három példát, előbb-utóbb csak eljutnak hozzánk is.
Nemsokára régi pompájában tündököl a révfülöpi rózsakert
Pályázati pénzből megújul a mintegy nyolcezer négyzetméternyi rózsakert. A projekt célja, hogy egy többfunkciós, a mai modern ember igényeire szabott, mai tájépítészeti megoldásokkal, növényalkalmazással kialakított tér jöjjön majd létre.
Újabb csúcskiállítás tavasztól a Vaszary Galériában
ROMBOLJATOK, HOGY ÉPÍTHESSETEK címmel Kassák Lajos egykori folyóiratainak feldolgozásával a magyarországi avantgárd művészetről nyílik kiállítás március 16-án a balatonfüredi Vaszary Galériában.
Bliccelős sztoriért ingyenjegy jár a Kék Pelikánra!
Április 4-én érkezik a hazai mozikba a Kék Pelikán magyar animáció. A sok humorral és korabeli zenékkel elmesélt, nosztalgikus történet néhány barátról szól, akik hamisított jegyekkel utaztak Nyugatra a rendszerváltás idején. Ha neked is van hasonló történeted, most premier előtt megnézheted a filmet a SZTORIÉRT MOZI játéknak köszönhetően.
Álmodj zenét magyar némafilmekhez!
Az ötödik alkalommal meghirdetett Némafilmhez filmzenét! pályázatra az alkotók két magyar némafilm 4 perces részleteihez írt zeneművel jelentkezhetnek. A kiválasztott zeneszerzők lehetőséget kapnak arra, hogy a teljes film zenéjét megalkossák és filmvetítéssel egybekötve, élőben mutassák be a művüket a 33. Művészetek Völgyében.
Kortárs művészeti látványosság a Dubniczay-palotában
Attalai Gábor Munkácsy Mihály-díjas iparművész, textilművész, grafikus, a konceptuális művészet kiemelkedő magyar képviselője. Február 23-tól április 28-ig a veszprémi Művészetek Házában láthatjuk életművének egy jelentős részét.
Július elején visszatér a KeszthelyFest
A keszthelyi Fő tér július első hétvégéjén újra megtelik élettel, több sztárkoncert és kitelepülő szolgáltatás lesz. Minden korosztályra gondoltak a szervezők, a zenés előadásokon túl kultúr- és gasztroudvart is terveznek.
Csupa nagyágyú jön az idei Művészetek Völgyébe
Bombasztikus színházi előadások és legendás zenészek várják a közönséget a 33. Művészetek Völgyében. Igazi közönségkedvencekkel bővült a már bejelentett program, lesz miből csemegéznie az odaadó kultúrafalóknak.
Te is részese voltál! – emlékek az EKF évből
Izgalmas, eseménydús és az ígérethez híven ragyogó év volt a VeszprémBalaton 2023, tele maradandó élményekkel és emlékekkel. Ha te is részese voltál, küldd el a kedvenc emlékedet a kulturális főváros programjai közül február 25-ig!
Nagykiállítás mutatja be Veszprém egyedi értékeit
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával az elmúlt évben mindenestül megszépült a 100 éves műemlék-épület, a Laczkó Dezső Múzeum. Február 29-én vadonatúj állandó kiállítással várnak.
Pazar fotós könyv a hétköznapi Balatonról
Bartha Dorka nagysikerű Balaton Offseason Instagram-oldalának fotóit mostantól egy igényes megjelenésű dizájnalbumban is nézegethetjük. Az AMIKOR A MAGYAR TENGER PARTJA KIÜRÜL alcímet viselő kiadvány ajándékkönyvnek és családi relikviának is tökéletes.
Rejtett falfestményeket tártak fel a veszprémi várban
A veszprémi várnegyed megújítása 2024-ben is folytatódik, és újraindul a népszerű Work in Progress programsorozat is, amelynek keretében februártól minden hétvégén 10 és 18 óra között várják a látogatókat a feltárásoknál. A legújabb látnivaló két újonnan előkapart falfestmény.
Valentin-napi lakatfal épül a szántódi majorságban
A Valentin-nap tágabb értelmezésben a szerelmespárok mellett a mély barátságok és érzelmi kötődések ünnepnapja is egyben. A 2023-ban megújult formában átadott Szántódpusztai Majorságban idéntől helyben gravírozott lakatokkal pecsételhetjük meg a szeretetteljes kapcsolatainkat.
Francia filmek özönlik el a hazai mozikat
A Francia Intézet szervezésében idén február 28. és március 10. között tartják a 14. Frankofón Filmnapokat. A nevezett filmek közül számos a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már, és a legtöbbjüket később országos forgalmazásban is láthatjuk.
Tűz és víz: tehetséges balatoni életutak
Mi lehet a balatoni életek metszéspontja? Valószínűleg annyira tág a merítés, hogy a természetbe menekülőktől a nagy beruházókig terjed a skála. Az elmúlt hónapok kulturális merítéséből kihalásztunk két olyan életutat, ahol a kreatív tehetség és a vidék szeretete a kulcsszavak.
Veszprém elköszönt: megtörtént az EKF stafétaátadása
Január 11-én a 2023-as Európa Kulturális Fővárosai (EKF) hivatalosan átadták címüket azoknak a városoknak és régióknak, amelyek 2024-ben képviselik majd az európai kultúrát. Elefsina (Görögország), Temesvár (Románia) és Veszprém-Balaton (Magyarország) az athéni Akropolisz Múzeumban megrendezett ünnepségen adta át a címet Bad Ischl Salzkammergutnak (Ausztria), Bodønek (Norvégia) és Tartunak (Észtország).
Melyik filmek fognak berobbanni idén a mozikba?
A magyar nézők 2024-ben a Dűne: a Második részt várják a legjobban a mozikban. A Magyar Filmadatbázis nyilvánosságra hozott adatai alapján az összes többi megjósolt filmsiker is franchise vagy folytatás, közülük három képregény adaptáció, kettő pedig olyan kultfilm, amelyek több évtized után kapnak most folytatást.
Újjáélesztik a tollfosztás népi hagyományát
Lesenceistvánd festői község Veszprém vármegyében, a Tapolcai járásban. A lesenceistvándi asszonyok tavaly élesztették fel a tollfosztás hagyományát, míg idén még többen érkeztek a programra.
Újra Mozgókép Fesztivál friss premierekkel
2024-ben is megrendezik a Magyar Mozgókép Fesztivált Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A június 12-15. között zajló eseményen nyolc kategóriában versenyeznek majd az alkotások. Számíthatunk friss premierekre, és újra lesznek szabadtéri vetítések.
Balatoni programok a Magyar Kultúra Napjára
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, amely napon Kölcsey Ferenc 1823-ban letisztázta egy nagyobb kéziratcsomag részeként a Himnusz kéziratát Csekén. A 2024-es balatoni kultúresemények közül válogattunk ki négyet erre a hétvégére.
A magyar animáció legújabb fénykora
A magyar animáció idei fantasztikus teljesítményét jelzi, hogy a világszerte jegyzett nívós Annie-díjra (Annie Awards) idén két magyar nyelvű alkotás is a jelöltek közé került a függetlenek kategóriájában. A díjátadó február 17-én lesz Los Angelesben.
Megalakult a Balatoni Urbanisztikai Műhely
A balatonalmádi kulturális központban pénteken lesz az alakuló ülése egy vadonatúj szakértői együttműködésnek, a Balatoni Urbanisztikai Műhelynek. Az eseményre várnak építészeket, önkormányzati vezetőket, vállalkozásokat, helyi szervezeteket és oktatási intézményeket, művészeket és kutatókat, a sajtó munkatársait.
A Balatoni Múzeum tervei az új évre
A keszthelyi Balatoni Múzeum az elmúlt évben ünnepelte az intézmény fennállásának 125. évfordulóját, amikor is 125 év, 125 műtárgy címmel ünnepi kiadványt jelentettek meg. A múzeum idén sem vesz vissza a tempóból, nagyszabású kiállításokkal várják a látogatókat.
Februárban nemzetközi könyvfesztivál lesz Veszprémben
2023-ban megújulva, nemzetközibb formában lépett színre a Holtszezon Irodalmi Fesztivál. Idén február 23–25. között rendezik meg a nívós összművészeti eseményt Veszprém belvárosában.
24 órás felolvasómaraton Keszthelyen
Szendrey Júlia Keszthely egyik leghíresebb szülötte, a Petőfi-év kapcsán kiemelt figyelmet kapott. Keszthelyen 24 órás felolvasómaratont tartottak a tiszteletére. Az érdeklődőket az emlékévre kibővített emlékházba várták.
A magyarok 10 kedvenc filmje 2023-ban
A Magyar Filmadatbázis az év végéhez közeledve összegyűjtötte, melyik 10 filmet tartották a legjobbnak a magyarok 2023-ban. A lista közel 10 ezer szavazat alapján állt össze. A tízből három film animáció, ugyanakkor vannak meglepő helyezések és lemaradások.
3 művészzseni, akinek az életműve 2024-től közkincs
Amikor megszületik egy mű, automatikusan szerzői jogvédelem alá kerül, amely a szerző halálát követő 70 évig van érvényben. Ennek értelmében 2024. január 1-jétől közkinccsé válnak az 1953-ban elhunyt alkotók művei. Három különleges életművet ajánlunk a figyelmetekbe.
Óriási falfestmények kerültek ki veszprémi utcafalakra
Elkészültek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa utcaművészeti programjában az első street art alkotások. A Művészetek Háza Veszprém tavasszal meghirdetett pályázatára 32 munka érkezett, amelyből szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket.
Téli körhinta forog a siófoki Víztorony lábánál
A ma ismert díszítőelemekkel és falovakkal forgó körhintákat először az 1720-as években, azaz éppen 300 évvel ezelőtt mutatták be a nagyérdeműnek. Siófok ehhez képest "csak" 55 éves, az elmúlt évben így is rengeteg ünnepi esemény jelezte a szép jubileumot. Legújabban a Fő térre kiállított téli körhinta a látványosság.
Ünnepi színházi ajánlatok a Balatonnál minden korosztálynak
A Balaton környéki színházi kínálat hagyományosan nyáron lendül be, de kis keresgéléssel és némi autózással az ünnepi időszakban is találhatunk az egész családnak élménnyel szolgáló néznivalót a tó vonzáskörzetében.
Kedvezményes Kultkikötő-jegyek a karácsonyfa alá
A KULTKIKÖTŐ csapata egész ősszel azon dolgozott, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás idejére elérhetővé tegye a 2024-es nyári programkínálatát. Ennek köszönhetően most akár 25%-os kedvezménnyel válogathattok az egyedülálló kulturális élmények közül a következő balatoni strandszezon idejére.
Adventi koncert a Lóczy-barlangnál
A tavalyihoz hasonlóan idén december 16-án ismét rendhagyó koncertre várnak mindenkit a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontba. Kézműves Adventi Vásár és tombola egészíti ki a zenei programot.
Milyen filmeket néznek a magyarok a karácsonyi időszakban?
Beléptünk az adventi időszakba ezért a Magyar Filmadatbázis összegyűjtötte, melyek a magyarok kedvenc karácsonyi filmjei. 10 ezer szavazat döntött a sorrendről. Ha hiszitek, ha nem, a Drágán add az életed!, az Igazából szerelem és a Reszkessetek, betörők a dobogósak.
Mikulás fekete-fehérben
Pontosan egy hét múlva érkezik a Mikulás, puttonyában mindenféle földi jóval. Magyarországon több évszázada van hagyománya a Miklós-napi ajándékozásnak, a Télapó máig ismerős jóságos figurája viszont az 1950-es években terjedt el szovjet mintára. Időutazás a Fortepan segítségével.
Gospel Karácsony a Veszprém Arénában
Idén is aranytorkú énekesek töltik meg a Veszprém Arénát a királynék városában. 2023. december 11-én a Virginia State Gospel Chorale sokdíjas kórustagjai egy páratlan karácsonyi élményre invitálják a veszprémi közönséget.
Decemberben még egyszer kinyit a Zamárdi Kertmozi
Idén tavasszal új fejezet kezdődött a Zamárdi Kertmozi történetében: a négyszáz férőhelyes, 5.1-es hangrendszerrel felszerelt moziban filmbemutatókkal, színházi és stand-up estekkel, gyerekprogramokkal telezsúfolt szezont zártak. December 16-án karácsonyi meglepetéssel készülnek.
SOCIO SUMMIT 2023: Hogyan szólhat a kultúra mindannyiunkhoz?
A Socio Summit 2023 - Tiéd a tér! konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kultúra mindenkié és fontos, hogy mindenki egyenlően részesülhessen az értékekből. Az esemény alapvetően az alábbi kérdésre keresi a választ: Mi lehet a művészet küldetése az esztétikai tapasztaláson túl?
Hol tart most a japán animáció?
Idén is lesz Anilogue! A 21. Nemzetközi Animációs Filmfesztivált november 28. és december 3. között rendezik meg Budapesten. A mindig megbízható minőségérzékkel válogatott programból három japán animét ajánlunk.
Megszavazták az idei legjobb magyar klipeket
A 2023-as Magyar Klipszemlén a legjobb klipnek járó első díjat a Carson Coma FELDOBOM A KÖVET és Lee y MISERY című alkotása megosztva nyerte, de díjazták Azariah, Sisi, Lil Frakk és Dzsúdló friss munkáit is. A díjakat csütörtök este adták át az Akvárium Klubban.
Mini Carnegie Hall: veszprémi tehetségkutató
A veszprémi Szent Imre téren a legfiatalabb zenészek kapnak fellépési lehetőséget. A Mini Carnegie Hall színpadán november 26-ig minden nap este 6 órától a Veszprém-Bakony-Balaton régió zeneiskoláinak egy-egy tehetséges növendéke ad koncertet.
Milliós fődíj a fotóverseny győzteseinek
Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat idei kiadása. Minden eddiginél több képet küldtek be, a zsűri megkezdte az értékelést, eredményhirdetés decemberre várható. A fődíj 2 millió forint lesz.
Éjszakai felolvasások a veszprémi várban
November 9. és 11. között Budapest és Debrecen után végre Veszprémben is beköszönt az Irodalom Éjszakája. Ez egy olyan formabontó kulturális esemény, ahol a választott város és a világirodalom formabontó stílusban találkoznak.
Magyar sikerek az Európai Filmdíjon
A 36. Európai Filmdíj-átadó ünnepséget 2023. december 9-én rendezik meg a berlini Mercedes-Benz Arenában. Magyar alkotóktól a Műanyag égbolt a legjobb animációs film, a Cannes-ban is díjazott 27 pedig a legjobb rövidfilm kategóriában versenyez. Kik kapták meg mostanáig ezt a díjat magyar színekben?
Múltidéző képek a balatoni holtszezonról
Boglár, Zamárdi és Mindszentkálla után most a fővárosba költözik a Magyar Tenger Társasüdülő képzőművészeti projekt. Weiler Péter és Bartha Dorka közös kiállításán balatoni fotók és az azok alapján készült képzőművészeti alkotások láthatók.
Egyszer használatos táncszínház a veszprémi piacon
Tudtátok, hogy egy színházi darabot nem csak a négy fal között lehet megtekinteni? A Rendhagyó terek VEB23 színházi projekt az előadásokat kiköltözteti a kőszínházi díszletek közül. Legközelebb október 24-én délben a veszprémi piacon lesz táncbemutató.
Szezonális meglepetésekkel várnak a Bakony kincsei
A Bakonyban nem csak a természet gazdagságát érdemes felfedezni, hanem többek között a herendi porcelánkészítés rejtelmeit vagy épp az ajkai üveggyártás történetét. Ettől a hétvégétől kezdve mindkét helyen különleges programokkal várnak.
Magyar mozipremier: sakkjátszma életre-halálra
Egy sokak által vágyott kincs, egy sorsfordító sakkjátszma, egy, a szabadság felé robogó vonat: a Mesterjátszma november 9-től érkezik országszerte a mozikba. Az Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás váratlan fordulatokkal teli új pszichothrillerében Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál, Péterfy Bori és Varga-Járó Sára játsszák a főszerepeket.
Balatoni múzeumok őszi fesztiválja
Jövő! Menő! Múzeum! jelmondattal 2023. szeptember 25. és november 12. között rendezik meg a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozatot: az idei koncepció a tudomány és a technológia témakörök mentén szerveződik. A Balaton környéki múzeumok programjai közül ajánlunk néhányat!
Komolyzenei programdömping Veszprémben
Októberben tényleg minden a komolyzenéről szól Veszprémben! Chaconne Fesztivál, Nemzetközi Hegedűkészítők Találkozója, David Popper Nemzetközi Csellóverseny, valamint hét év után visszatér a város vérkeringésébe a 12. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztivál. Mutatjuk, hogy melyikbe mikor hallgathattok bele!
Japán, örmény, észt napokat szállít az október
A VEB 2023 InterUrbán programsorozat egész évben vendégül látta a világot Veszprémben. Októberben japán teaceremóniával, örmény hangszerekkel és észt zenészekkel teszik nemzetközivé az EKF-életérzést. Mutatjuk a programokat!
Badacsonyörsi nyaraló az év háza
Az Év Háza a hazai építész szakma fontos díja, mely 1994 óta a családi házak és a kis lakóépületek, valamint 2018 óta a középületek szakmai szempontok alapján értékelt elismerése. Az idei mezőnyből a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épülete és egy badacsonyörsi nyaraló kapták a megtisztelő címet.
Neon világ Mindszentkállán
A Káli-kapocs egy semmihez sem fogható kultkocsma Mindszentkállán, a Káli-medencében. A szeptember 20-i megnyitó óta egy szabadtéri neonmúzeumot is meg lehet csodálni a hátsó udvaron. Legalábbis október 7-ig, a szezon fergetegesnek ígérkező záróbulijáig.
Ahol a táskák életre kelnek - A Niriprint sztori
Balatonbogláron a Gömbkilátótól nem messze van egy csodaudvar, ami bámulatosan magába tudja szippantani az arra járó kirándulót. A családi házak között ugyanis meghúzódik egy különleges kis birodalom, telis-tele fekete, fehér és tengerészkék vászonfelületekre simuló egyedi grafikákkal, vicces feliratokkal, amik rögtön megállásra késztetnek. Szabó-Szendrődy Iringó alkotásai ezek, aki a Niriprint márka névadója és egyben a printek megalkotója.
Sétafesztivál Veszprém zsidó múltjában
E hét péntektől vasárnapig a zsidó közösségek múltját felidéző sétákat szerveznek Veszprémben és környékén. A VEB2023 programjába felvett MAZSIKE Sétafesztivál programjaihoz Balatonfüreden, Inotán és Szentgálon is lehet csatlakozni.
Hamarosan nagyvásznon az év természetfilmje
Tisza-tó: ugyan nem a Balaton, de attól még a miénk, a sajátunknak érezzük. Jelentős részben természetvédelmi terület, ahol számos védett növény- és állatfaj él. Október 5-én kerül a mozikba egy lélegzetelállító természetfilm, amely a tó születésének 50. évfordulója alkalmából készült.
Kosztümös univerzum és balatoni tájak a vásznon
Péter Beatrix, a fiatal keszthelyi festőművész képei ezúttal harmadik alkalommal kerülnek a nagyközönség elé. Legújabb kiállításának a badacsonyi Drágakő üzlet és galéria ad otthont október közepéig, ahol a Balaton, a természet és a kosztümös filmek, régi történetek ihlette festményekhez kerülhet közelebb az érdeklődő.
A német róka és társai beülnek a moziba
Október 5-től tizenkettedik alkalommal jelentkezik a SZEMREVALÓ filmfesztivál, ahol a legizgalmasabb, legújabb filmeket láthatjátok Németországból, Ausztriából és Svájcból. Budapest, Debrecen, Pécs és Szeged mellett idén új helyszínként Veszprémben is. A RÓKA című katartikus igaz történetet ajánljuk.
Mámoros ékszerkiállítás a Dubniczay-palotában
A Művészetek Háza Veszprém és a müncheni Galerie Biro együttműködésében szeptember 23-án első alkalommal nyílik meg a MÁMORT! Európai Kortárs Ékszerművészeti kiállítás. A tárlaton 29 ékszerművész mutatkozik be: 5-en Magyarországról, 24-en pedig Európa különböző országaiból.
Bor, fotózás, Balaton: Analógia a Villa Gyetvaiban
Szeptember 22-én, pénteken interaktív tárlatvezetéssel várják a látogatókat a balatonfüredi Villa Gyetvaiban, ahol a We Love Balaton és Kőrösi Tamás Analógia nevet viselő fotókiállítása és a képekhez illő hangulatú, Super8-as kamerával forgatott balatoni rövidfilm lesz látható.
Ősszel is lesz színház a Balatonnál
A veszprémi Pannon Várszínház tehetséges csapata az anyagi bizonytalanság ellenére töretlen lelkesedéssel vág bele a 2023/24-es évadba, amelyben öt bemutatóval készülnek. Láthatunk majd rockfantáziát, munkásmozgalmi komédiát, izgalmas krimiket, űrhajós gyerekjátékot, és lesz még sok meglepetés.
Melyik őszi könyvmegjelenéseket várjuk leginkább?
Az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a kortárs magyar és külföldi írók legjava, friss megjelenések, dedikálás, esti koncertek csábítanak a budapesti Nemzeti Táncszínházba. A négy nap programjai során kiderül, melyik köteteket érdemes forgatni a következő hónapokban: ezekből válogattuk ki a saját toplistásainkat.
Kortárs festősztár a Vaszary Galériában
A magyarországi neoavantgárd kiemelkedő alkotója, Maurer Dóra munkáiból rendez kiállítást szeptember 16-tól a balatonfüredi Vaszary Galéria, A struktúra tematizálása címmel. A művész 2019-ben képzőművészeti történelmet írt, amikor első magyarként mutatkozott be önálló kiállítással a világhírű Tate Modernben.
Világzene és közös tánc három napon át
Szeptember 15. és 17. között rengeteg neves fellépővel (köztük a Csík zenekarral, Szalóki Ágival és a Háromszék Táncegyüttessel) jelentkezik a VeszprémFOLK. A fesztivál programjai elsősorban a családokat szólítják meg, és rendhagyó terek is szerepet kapnak a programokon.
Together! formabontó köztéri cirkusz
Together! címmel formabontó kortárs cirkuszi előadásoknak adnak otthont Veszprém közterei szeptember 17. és 23. között 4 ország 25 cirkuszművészének részvételével. A program egyediségét az adja, hogy az előadások az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jönnek létre.
Végtelen együttlét: 1x1 fesztivál a veszprémi ActiCity-ben
Azért, mert vége a nyárnak, még nem kell lemondanunk a fesztivál feelingről. Szeptember 21. és 23. között erről gondoskodik a nyáron nyílt veszprémi Acticity 1x1 fesztiválja, ahol minden este koncertekkel, napközben pedig gasztronómiai és kommunikációs workshopokkal, filmvetítésekkel várnak.
Melyik vers lett 2023 legjobb verse?
Van kedvenc versetek? Kik a legnagyobb élő magyar költők? Olvassátok a műveiket? Ilyesmi kérdéseket hivatott felkavarni a Balatonfüreden évről évre megrendezett Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny. Az idei alkalomra 300 vers érkezett be, és már a fődíjas is megvan.
Jelnyelvi tolmács és Beton.Hofi
A zene és a ritmus élvezete mellett most végre a zeneszámok dalszövegei is koncertélménnyé váltak a veszprémi Gyárkert hallássérült közönsége számára. A szervezők jelnyelvi tolmácsokat vetettek be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa zenei programjain.
A világ kedvenc kamaszkönyvei
Egész nyáron azt hallgattuk, hogy minek kell lekerülnie és mi maradhat fenn a könyvesboltok Young Adult szekciójában. Körbenéztünk, hogy a világ más országaiban vajon mit olvasnak a legszívesebben az iskoláskorú könyvmolyok.
Mindenki kedvence, Manu Chao Veszprémben koncertezik
A szeptember 7-9. között tartott BALKAN:MOST soron kívüli headlinere lesz a francia legenda, akivel akár az utcán is összefuthatunk az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet viselő Veszprémben. Épp időben, hiszen most jött ki egykori legnagyobb slágerének, a Me Gustas Tu újramixelt verzióit tartalmazó EP.
Miénk ez a cirkusz a Strand fesztiválon
A cirkuszi világ, és ehhez kapcsolódva a Locomotiv GT Miénk ez a cirkusz című dalának feldolgozása és új klipje határozza meg a Strand Fesztivál idei arculatát. A Hajógyár Legendák további meglepetésekkel készül. A rendezvény augusztus 23-tól 26-ig tart Zamárdiban.
Star Wars és Harry Potter a Balaton Lego Kiállításon
A közel 20 millió építőkockából összeillesztett különlegességek 400 négyzetméteren várják az érdeklődőket a Balaton LEGO kiállításon. Egy hely, ahol James Bond járgánya, a Szellemirtók ikonikus piros háza, vagy az Eiffel-torony egyaránt megcsodálható, plusz megannyi újdonság a legózás szerelmeseinek mekkájában, Balatonvilágoson.
100 év építészeti emlékei a Balaton-parton
Júniustól szeptemberig a Balaton emblematikus építészeti emlékeit mutatja be a Várkert Bazár 100 év szezon – Építészeti emlékeink a Balaton-parton című szabadtéri tablókiállítása. Egy kellemes sétával végigbarangolhatjuk mi minden épült a balatonfüredi Királyi Magyar Yacht Club és a siófoki SZOT üdülő közötti évtizedekben.
Barokk és kortárs zene lép párbeszédre Tihanyban
Augusztus utolsó hétvégéjén világhírű koncerttermeket megjárt, de még fiatal zenészeknek nyújt fellépési lehetőséget a Tihanyi Apátsági templom. Az Esterházy Art Echo koncerteken a dialógus gondolatának jegyében barokk és kortárs zene, disszonancia és harmónia, előadók és közönség kerülnek izgalmas párbeszédbe egymással.
Mitől ennyire sikeres a Barbie-brand?
Sorban dönti a rekordokat a BARBIE mozifilm: a legnézettebb nyári kasszasiker, ami nem szuperhősökről szól, a legmagasabb azonnali bevételt hozó filmbemutató, amit női rendező készített, a gyártó Warner Bros. is a top sikerei közt jegyzi. Nézzük meg, mi minden tudható a Barbie licenszről!
Ismét zeneszó tölti be a veszprémi Auer-házat
Hangszerkészítő műhely és bemutatóterem, valamint vendégművészek fogadására alkalmas lakások is helyet kaptak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében teljeskörűen felújított veszprémi Auer-házban. A világhírű hegedűművész Auer Lipót örökségét rendezvények sora ünnepli az idei évben.
II. Kenese ArtFeszt: a művészetszeretők ajándéka
A Kenese ArtFeszt összművészeti fesztivált gyermekes családok és művészetszerető fiatalok számára alapították tavaly. Az idei kiadás augusztus 9. és 13. között valósul meg, mintegy 20 eseménnyel, Balatonkenese különböző pontjain.
Elkezdődött a Dél-Balatoni Kortárs Nyár
A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency július 31. és augusztus 13. között 9 magyar és 6 külföldi művészt fogad Szóládon, akik számára ez az időszak nemcsak az alkotás, hanem a kapcsolatépítés szempontjából is kiemelkedő fontossággal bírhat. Ezt megelőzően workshopokkal várják az érdeklődőket.
Tündérálom: ünnepi napok Tapolcán
A Tapolcai Ünnepi Napok jó évtizede Tapolca nyárzáró bulija. Az alapítás óta sokszínű fesztivál jelleg, gasztronómia és zenés-táncos produkciók jellemezték. 2023. augusztus 16-19 közöt az Európa Kulturális Fővárosa projektnek köszönhetően irodalmi csemegékkel és új színpaddal bővül a rendezvény kulturális kelléktára.
Minden korosztályt vár a Kabóciádé fesztivál
Július 28. és 30. között rendezi meg a Kabóca Bábszínház 30. Kabóciádé Fesztiválját Veszprémben, a Kolostorok és kertek rendezvénytéren, ahol idén is minden korosztály számára kínálnak programokat. Családi fesztivál FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN!
Merre jár az országjáró tájoló mozi?
Július végétől október közepéig járja az országot az Uránia Nemzeti Filmszínház új országjáró szolgáltatása, a Tájoló mozi, amelynek keretében alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye egy-egy mozival nem rendelkező településén lesz alkalom a közösségi filmnézésre.
111 fotón a vadvilág a Thury-várban
A Nimród111 fotókiállítás augusztus 20-áig látogatható a várpalotai Thury-vár Márványtermében. A kiállítás az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva a vadászkultúra, a vadvilág, a természet szépségét hivatott bemutatni 111 fotón, illusztráción keresztül.
Musical, balett és családi mesejáték Balácán
A Villa Romana Baláca római kori romkert és múzeum Nemesvámos község határában. A hazánkban egyedülálló régészeti park idén augusztus 4–5–6-án szabadtéri színházi előadásokat tart, ahol Petőfit, Beethovent és a Mézga családot idézik meg a történelmi kulisszák között.
Szentgyörgyvár irodalmi főváros lesz
Augusztus 10. és 12. között harmadik alkalommal várja a látogatókat Zala vármegye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt. Az alig 300 lakosú Szentgyörgyvár nagyszínpadán, a templomkertben és a kultúrházban koncertekkel, irodalmi programokkal, slam poetryvel, kiállításokkal és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket.
Cirkuszi világrekord Zamárdiban
Az idei Cirkuszok Éjszakáján (július 15-én) a Magyar Nemzeti Cirkusz Balatonlellén, a Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban ver sátrat, utóbbi ráadásul világrekordra is készül. A cirkuszművészet reneszánszát éli: aki kíváncsi, milyen újdonságok jelentenek meg a porondon, most képbe kerülhet.
A Centrál Színház a Szigligeti Várudvarban tölti a nyarat
Ma este kezdetét veszi a Várudvar Színház Fesztiválja. A budapesti Centrál Színház idei sikerdarabjával, a 2:22-vel július 24-től augusztus 4-ig vendégeskedik Szigligeten. A fordulatokban és érzelmekben bővelkedő előadás Martinovics Dorina, Lengyel Tamás, Ágoston Katalin és Mészáros András főszereplésével lesz látható minden este 9 órától.
A Balaton festője új kiállítást kapott
Remek időzítéssel, az idei Múzeumok Éjszakájára felújították a veszprémi Lackó Dezső Múzeumot és megnyitották benne a Balaton festőjének, Egry Józsefnek a születésnapi kiállítását. A 140. évfordulóra szimbolikusan 140 darab művet állítanak ki az október végéig nyitva tartó tárlaton.
„Veszprémben lenyűgözött a kulturális pezsgés”
Junior Prima-díjas rádiós és kulturális újságíró, újabban podcaster és nyilvános beszélgetések moderátora, a színház, az irodalom és a klasszikus zene elkötelezett népszerűsítője. Idén nyáron új területre kalandozott: a Magyar Mozgókép Fesztivál háziasszonyi szerepét vitte. Seres Gerdával beszélgettünk.
Frissítő könyvajánló a nyári szünidőre
A 2022/23-as tanév hivatalosan tegnap ért véget, azaz elkezdődött a nyári szünet! A vakációzást annak idején a kötelező olvasmányokkal próbálták elrontani nekünk. Ehelyett mi most olyan könyveket ajánlunk, amelyek garantáltan a feltöltődéshez és a kikapcsolódáshoz járulnak hozzá.
Ezeken a helyeken pezsdítő komolyzene vár a nyáron
A Klassz a pARTon! Fesztivál keretében a Balaton összesen tizenkét településén több mint harminc komolyzenei fellépéssel készülnek Érdi Tamás zongoraművész és barátai július 13. és augusztus 1. között. A Káli Klasszik Fesztivál pedig július legvégén a Balaton-felvidék bensőséges atmoszférájába hoz el intim hangulatú koncerteket.
Öt habkönnyű mozifilm a nyárra
A cannes-i filmfesztivál ugyan véget ért, de a nyár még csak most kezdődik, és a balatoni riviérán szerencsére ugyanolyan jólesően csúsznak a klassz filmélmények. Az idei mozis szezonban Wes Anderson, a Pixar Stúdió, Jennifer Lawrence, Indiana Jones és Barbie kápráztatnak el újdonságokkal minket.
A ravaszdi cipőtolvajok bevették a Balatont is
Ferenczy Gábor szabadúszó reklámos és szenvedélyes világutazó. Legelső mesekönyvét, A ravaszdi cipőtolvajokat egy megtörtént esemény inspirálta. Főhősei a Budapest peremén élő rókatársadalom, míg a szerző visszajáró balatonakarattyai nyaraló. Fantáziavilágokról, párhuzamos otthonokról és a gyereklélekről kérdeztük.
FOTON: új mozis központot avatunk
A Magyar Mozgókép Fesztivál nyitányaként június 6-án adják át a FOTON Audiovizuális Centrumot, ami egy hiánypótló filmművészeti és multifunkcionális kulturális központ szerepét tölti majd be Veszprémben, ahol koncerteket, kiállításokat, előadásokat lehet tartani, de archív és művészfilmek vetítésére is alkalmas lesz.
Pünkösdi és gyereknapi programkavalkád
Végre újabb hosszú hétvégére készülhetünk! Ráadásul egyszerre örülhetünk majd a Szentlélek szeretetteli kiáradásának (Pünkösd) és tobzódhatunk a családi együttlétek játékosságában (Gyereknap). Időközben a balatoni előszezon derekán járunk, ilyenkor élednek fel a part menti törzshelyek, csakis nyerhetünk egy ad hoc kiruccanással!
A szórakoztató színház krémje a Balatonra vonul
A budapesti Thália Színház lényegében egész nyárra a Balaton-felvidéki Salföldre költözik, az úgynevezett Thália Nyárikertbe. A Szabadtéri Színházak második Találkozóját pedig a Kultkikötő szervezésében idén Balatonbogláron és Alsóörsön tartják meg. Mindkét esemény ismert neveket és változatos műfajokat vonultat fel.
Melyik magyar film volt idén a legjobb?
A Magyar Mozgókép Díj a magyar filmszakma 2014-ben alapított legrangosabb, évente odaítélt filmművészeti díja, amelyet húsz kategóriában a megelőző év legjobbnak tartott filmjeinek, tévés alkotásainak és készítőiknek ítélnek oda. Az előzsűri kihirdette az idei jelölteket, a díjátadó június 10-én lesz Veszprémben.
Színház nyílt a kertemben
Lenne kedvetek befogadni egy kész színházi produkciót a hátsó kertetekbe? Ha igen, milyen műfajban? Gyerekdarab, stand-up, opera? A SZÍNHÁZ A KERTEMBEN kezdeményezés ezzel a játékos formával kísérletezik. A soron következő hétvégén épp Dörgicsén.
Interaktív jazz és szurkolás a MűvészVölgy Kúria átadóján
Május 11-én egész napos, ingyenes programsorozattal adják át a kapolcsi MűvészVölgy Kúria új épületét. A megnyitó ünnepség egyik fénypontjának a Modern Art Orchestra interaktív jazzkoncertje ígérkezik. A kulturális feltöltődés mellett a BalatonBIKE365 biciklis szolgáltatónak köszönhetően a testünket is átmozgathatjuk.
Posztapokaliptikus építészeti tábor Zalahalápon
A Hello Wood építészeti stúdió idén július közepén Európa legkülönlegesebb jövőépítő fesztiválját vonultatja fel. A 10 napos építészeti tábor során a résztvevő csapatok maradandó installációkat építenek, majd a zárónapon zenei minifesztivállal ünnepelnek a zalahalápi bazaltbányában.
Jubileumi táncfesztivál világsztárokkal
Minden eddiginél gazdagabb és színesebb programkínálattal, különleges külföldi produkciókkal, köztéri előadásokkal, az elmúlt évad válogatott hazai előadásaival és koncertekkel vár mindenkit Veszprém legnagyobb tradícióra visszatekintő táncművészeti fesztiválja. 30 izgalmas produkció május 15. és 21. között.
Látogatható Balatonfüred legújabb büszkesége
Április 22-től látogatható Balatonfüreden az ország legújabb kortárs kiállítótere, a MOdern MŰtár. A modern kollekció – amely Szöllősi-Nagy András hidrológus és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai gyűjteményét mutatja be – harminc év után került haza Párizsból.
Májustól bulizhatunk a Gyárkert KultúrParkban
A május elején nyíló veszprémi Gyárkert KultúrParkban 4 hónapon keresztül olyan nemzetközi világsztárokra bulizhatunk, mint a Kraftwerk, Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, Paolo Nutini, Steve Aoki, vagy Papa Roach és Hollywood Undead. Augusztusban szintén ide költözik a Balaton Piknik elektronikus zenei fesztivál.
Nagyvásznon látnád a saját filmedet?
A Magyar Mozgókép Fesztivál és a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál VIDEÓVERSENYT hirdet 20 év alattiaknak. Nevezni másfél perces kisfilmekkel lehet. A legjobb alkotásokat levetítik a veszprémi MAGYAR MOZGÓKÉP Fesztiválon idén júniusban.
Veszprém nyitja a 94. Könyvhetet
Idén június 8. és 11. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. A vidéki, országos megnyitónak június 9-én Veszprém, Európa egyik idei kulturális fővárosa ad otthont, ahol Bereményi Géza Kossuth-díjas író tart megnyitó köszöntőt.
A hét idézete a Költészet Napján
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból fellapoztuk a magyar irodalom balatoni témájú verseit, és kiválasztottuk a személyes kedvencünket. A szerzőt leginkább a Velencei-tóhoz és Egerhez szoktuk kötni, de ezek szerint megfordult a Balaton partján is.
A színház az utcára költözik
Idén új helyszínre, a balatonalmádi Öregparkba költözik a Bondoró Utcaszínház Fesztivál. Az utcaszínházi műfajok széles repertoárja mellett koncertek és kiállítások, marionettjáték és világító bábok, árnyékszínház és tűz show is szerepel a sokat ígérő kínálatban.
Retró plakátok Fonyódon
HALLÓ, ITT BALATON! plakátkiállítás nyílt a Fonyódi Művelődési Központban. A múltidéző kiállítás anyagát az egykori fonyódi könyvtáros, Bata Lőrinc hagyatékából állították össze. A rendkívüli gyűjtemény az 1950-es évek közepétől bő három évtizeden át dokumentálja a Balaton-parti település kulturális életét.
Élménykör a Balaton-felvidéken
Tudatos kulturális és turisztikai szolgáltatásfejlesztés témakörben 5 alkalmas mentorprogramot indít a Kortárs Építészeti Központ és az ADI Stúdió a TÁJTÉKA projekt keretében. A képzés gyakorlatba átültethető tudást nyújthat helyi vállalkozóknak, termelőknek, kulturális intézmények vezetőinek és a civil közösség tagjainak is.
Átadták a kipofozott Kinizsi-várat Nagyvázsonyban
A 2020 óta tartó felújítást és a tavaly húsvéti részleges átadást követően, a mai nap (március 17-én) teljes egészében megnyitott a nagyvázsonyi Kinizsi-vár. A Balaton-felvidék látványossága az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, újrarendezett kiállítási tartalommal kiegészülve, hétfő kivételével minden nap várja a látogatókat.
Balatonföldváron megújul a Kultkikötő színpada
Balatonföldvár idén 18. éve fogadja be a Kultkikötő nyári szabadtéri programjait. Évek óta tervezték az előadóhely korszerűsítését, ami a 2023-as szezonra végre tényleg megvalósulhat. Az esztétikus tervek alapján befedett új tér időjárástól függetlenül biztosíthat helyszínt a kulturális programoknak.
Vulkán: balatoni folyóirat tört elő
Izgalmas vállalás folyóiratot indítani, még inkább, ha az műfajokkal kísérletezik. Ezt lépte meg Bojár Iván András művészettörténész, aki irodalmi és környezetvédelmi projekteket vegyít a Vulkán című friss online felületen. A szerzők mind balatoni kötődésűek, így várhatóan sok új mű fog születni a tó életéről és élővilágáról.
Újra virágzik a balatoni kultúra
A tavaszi időre kicsit még várnunk kell, ettől függetlenül szép lassan elárasztanak minket a tavasszal virágzó kulturális események. Március 15-én kezdődik és öt napon át tart a X. Füredi Tavaszi Fesztivál Balatonfüreden, a Tagore sétányon és a Kisfaludy Galériában. Mutatjuk, mi minden került fel az idei palettára.
Ők már biztosan ott lesznek Kapolcson
Idén 32. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye Fesztivált, amelyen zenei és színházi műfajok sokfélesége várja a látogatókat 2023. július 21. és 30. között. A fesztiválnak ezúttal is Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd ad otthont. Mutatjuk a beharangozott fellépők hosszú listáját.
Veszprém ragyogott a megnyitón
Bő egy hónapja rajtolt a Veszprém-Balaton 2023-as kulturális fővárosi év. A látványos nyitóünnepségről pazar hangulatvideót tett közzé a stáb. A csapadékos téli időjárás ellenére rengeteg ember jött el és láthatólag a hangulat is a tetőfokára hágott. Ha lemaradtatok róla, akkor sincs semmi baj, a programok java még hátravan.
A te versed is kikerülhet a Starbucks poharára
A Starbucks Magyarország idén ötödjére hirdeti meg nyílt verspályázatát. A Starbucks Kávéköltők aktuális hívószava a TERMÉSZET, amivel a környezettudatosságra szeretnék irányítani a figyelmet. A Fiatal Írók Szövetségével közös felhívásra 2023. március 24-ig várják a pályaműveket. A nyerteseket a kávézólánc felületein reklámozzák majd.
Világhírű kínai bábos a színházi olimpián
A színházi olimpia egy néhány évente megrendezett előadóművészeti megafesztivál, házigazdája idén Magyarország. A hatalmas felhozatalból a bábosok külön figyelmet érdemelnek. A világszerte ősi hagyományokkal bíró műfaj új aranykorát éli, ebből ad ízelőt a Bábművészeti Világtalálkozó. A kínai sztárvendég, Yeung Fai a veszprémi Kabócában lép fel.
Unod a Netflixet? Nézd ezeket!
Magyarországon jelenleg a Netflix a legdrágábban elérhető streaming szolgáltatás. Ők voltak az elsők ezen a piacon, hatalmas könyvtárral rendelkeznek, de sokak szerint mára a mennyiség érezhetően kezd a minőség rovására menni. Milyen alternatíváink vannak, ha kipróbálnánk valami újat? Klikk ide!
Balatonalmádiban színesre festik az utcai lépcsőket
San Francisco, Rio de Janeiro, Isztambul és Szöul után Balatonalmádi is felkerülhet a színes lépcsős városok impozáns listájára. Február 28-i határidővel nyilvános pályázatot írtak ki alkotóművészek és művészeti oktatásban részesülő fiatalok bevonásával köztéri műalkotások létrehozására, méghozzá a város lépcsősorainak dekorálására.
Megújult a Balaton ikonikus szállodája
1971-es megnyitása óta Keszthely város ikonikus épülete a tízemeletes Hotel Helikon. A mostanra elkészült felújítás is megőrizte az épület eredeti megjelenését, de a beltéri korszerűsítés átalakításokkal járt. A nyári átadás óta gőzerővel működő szálloda új imázsfilmmel enged bepillantást a homlokzat mögé.
Képregénykészítés, krimiírás, graffiti műhely
2023. február 23-26. között második alkalommal rendezzük meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-program kiemelt irodalmi rendezvényét, a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Idén már a tavalyihoz képest egy nappal tovább, azaz 4 napon keresztül, 13 helyszínen és több mint 100 programmal várják az irodalom szerelmeseit Veszprémben.
Z-generációs találkahelyek
Eddig úgy tudtuk, hogy a Z generáció tagjai, a mai kamaszok kizárólag a virtuális térben tartják egymással a kapcsolatot, elvégre ők a digitális nemzedék. Erre most kiderül, hogy Veszprém városában mindenfelé találkozgatnak, és direkt a kedvükért új közösségi tereket avatnak 2023-ban. Ez itt a Veszprémgeneration projekt.
Hosszabb és ütősebb lesz a KeszthelyFest
A KeszthelyFest egy 2014-ben alapított zenei-gasztronómiai fesztivál, a nyugat-balatoni régióban az egyik legsikeresebb brand a maga műfajában. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával idén négy naposra bővül és minőségileg is megújul. LégyOTT július 6. és 9. között Keszthelyen!
2023-ban is lesz Magyar Mozgókép Fesztivál!
Természetesen az EKF évében is kiemelt eseményként kezeli Veszprém városa a tavaly sikeres nézőszámokat hozó Magyar Mozgókép Fesztivál megrendezését. Írjuk be a naptárba: 2023. június 7. és 10. között mozizhatjuk végig az elmúlt év magyarországi filmtermését. A versenyen való részvételre megnyitották a nevezést.
Balaton, popzene, ökológia. Így együtt?
A balatoni slágerekből tudjuk, hogy milyen a tóparti hangulat, az éjszakai fürdőzés, a magyar strandételek, az egynyári kalandok. Mi lenne, ha a popzene kivételesen nem csak a vízparti buli hírét vinné, hanem a Balatont mint természeti tájat is megénekelné? Erre vállalkozik a Balatorium csapata, akik a tó veszélyeztetett ökoszisztémájára hívják fel így a figyelmünket.
Magyar zenészek húzzák sikersorozatokban
Vég nélkül faljuk az amerikai sorozatokat, mondván, hogy a magyarok úgysem tudnának ilyen profi munkát végezni. Talán felülbíráljuk ezt a sommás véleményt, ha tudomásunkra jut, hogy a sorozatokban hallható eredeti zenék jelentős részét magyarországi stúdiókban veszik fel, magyar zenészekkel. Voltaképp hogy is zajlik ez a gyakorlatban?
Alkatrészekből új szobrot avattak a dörgicsei autógyűjteményben
A Balaton-felvidéki Dörgicsén 2020 szeptembere óta bejelentkezéssel látogatható Kaáli professzor privát veteránjármű-gyűjteménye. Az oldtimer gépkocsikat és motorbicikliket felvonultató 140 tételes kiállítás a maga nemében egyedülálló az országban. A napokban fémszobrot avattak: egy gépelemekből összeforrasztott vadlovat, a Ford Mustang világhírű logója alapján.
A hét 3 idézete Micimackótól
A héten ünnepelné születésnapját Alan Alexander Milne, azaz a Micimackó mesekönyvek angol szerzője. Aranyköpéseit magyarul Karinthy Frigyesnek köszönhetjük, szeretetgombóc lényére a rajzfilmekből és Halász Judit dalaiból emlékezhetünk. Kivételesen három inspiráló idézettel látunk el titeket, hála a mézédes mackónak.
Csókpadokra lehet pályázni Hévizen
Idén folytatódik a „Hévíz, a csókok városa” program, amelyhez minden helyi vendéglátó, szállásadó és vállalkozó csatlakozhat. A februári holtszezont felrázni hivatott Valentin-napi megmozduláson tavaly 60 helyszín állt össze és rengeteg romantikus párfotó készült. A szervezők reményei szerint jövő hónapban újrázni fogják a sikert.
Morbid, mégis tökéletes Valentin-napi ajándék
Unjátok már a gyertyafényes vacsorát és a kéz a kézben andalgást a tóparton? Nyilván nem, de azért jó lenne néha valami szokatlant is csinálni, főleg a jeles napokon. A fonyódi Kripta Villa bizarr alagsori látnivalója tökéletes választás ehhez, utána egy finom kávé és a kilátás a teraszról mindenért kárpótol. Tudtok tavaszig várni vele?
Melyik 3 film lesz kihagyhatatlan idén?
Kiosztották a 80. Golden Globe-filmdíjakat. Ugyan az elmúlt évek korrupciós botrányai megtépázták a külföldi filmkritikusok díját, a mozirajongók körében továbbra is nagy presztízzsel bír a szobrocska és maga a közvetítés, amit az Oscar előszobájának szokás hívni. Mutatjuk az idei kedvenc díjazottainkat. Ti kinek drukkoltatok?
Petőfi táncjátékkal dobbant az EKF nyitóhétvégéje
A Veszprém-Balaton 2023 sűrű programsorozata hivatalosan január 21-én rajtol: látványos ünnepségekkel nyitják a kulturális évet. Rögtön másnap színházi ősbemutatót tartanak a veszprémi Hangvillában. A sokszorosan díjazott Forte Társulat Petőfi vidám klasszikusát, A helység kalapácsát dolgozza fel eredeti zenével és tánccal.
Alkotó- és rendezvényház nyílt a Káli-medencében
Átadták a Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényházat a Veszprém megyei Salföldön. Az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával elkészült épületegyüttes a magyar népzenei kultúrát képviselő művészek és a kultúrafogyasztó közönség találkozóhelye lesz.
Útmutató tűzijátékokhoz. Mit lehet és mit nem?
Úgy tűnik, tűzijáték nélkül nincs szilveszterezés. A Katasztrófavédelem hasznos útmutatót adott közre a biztonságos tűzijátékozás elősegítéséhez. Ha megfogadjuk ezeket a figyelmeztetéseket, elkerülhetjük a kéretlen baleseteket.
Párizsi műgyűjteményből nyílik kiállítótér Balatonfüreden
Veszprémmel párhuzamosan a Balaton-felvidék városai is sokat szépülnek a kulturális fővárosi évre. Balatonfüreden párizsi műgyűjteményből – Modern Műtár néven – vadonatúj kiállítótér, a Vaszary Galériában pedig nagyszabású képzőművészeti tárlatok nyílnak. Mondjuk még?
Pár perc varázslat: ünnepi minimesék
Újabb munkanap és még mindig nem kapott el a karácsonyi hangulat? Nézzetek bele a következő hat animációs kisfilm bármelyikébe és néhány perc múlva arra lesztek figyelmesek, hogy garantáltan megmelengeti a szíveteket vagy mosolyt csal az arcotokra, azaz ünnepi fénybe ragyogja a mégoly szürke hétköznapot is valami angyali vidámság.
Világelső karácsonyi képeslapok
Ideje feladni a karácsonyi képeslapokat. Magyarországon az 1896-os milleniumi ünnepségek óta igazán divatos a képeslap műfaja, és bár mostanra visszaesett a népszerűsége, még mindig akár 350 ezer karácsonyi lapot postáznak országosan. Vajon kinek jutott eszébe a világon először üdvözlőlappal kívánni kellemes ünnepeket?
Hogy tetszik New York karácsonyfája?
Kilencven éves és 25 méter magas: mi lehet az? Nem más, mint a New York-i Rockefeller Center elé felállított lucfenyő, a város karácsonyfája. A tradíció, hogy minden évben ugyanerre a helyre kerüljön egy pompásan kivilágított és feldíszített fenyő, nagyjából a fával egyidős, azaz kilencven évre tekint vissza. Lássuk, hogy néz ki!
300 friss fotó a Balaton-felvidékről
A Balaton-felvidék természeti sokszínűségére hívja fel a figyelmet a Theodora ásványvíz fotópályázatára beküldött 300-nál is több pályamű. A napokban ünnepélyes díjátadón osztották ki a három fődíjat és a négy különdíjat. De vajon hol lehet megnézni ezeket a fotókat?
Történelmi felújítás a veszprémi várfalon
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően egy újabb, évek óta elhanyagolt és leromlott állapotú épület újul meg a veszprémi vár tövében. A megszépült Ruttner-ház a tervek szerint szálláshelyeket ad majd, valamint új közösségi színtérre fog válni az egykor forgalmas Jókai utcában.
Meztelen tömeg az ausztrál partokon
Több ezer ausztrál sorakozott fel meztelenül Sydney híres strandján, Bondi Beachen egy jótékony célú művészeti happening keretében. A sztárfotós Spencer Tunick sokadik alkalommal instruált ruhátlanul pózoló tömegeket, mindig valamely jeles alkalom kapcsán. Szerintetek mi lehetett az óceánparti nudizás apropója?
Elkészült az újgenerációs beton
A jövőtudatos építészeti újításokat díjazza a dán székhelyű Obel Award. A 2022-es nyertes az Imperial College London diákcsapata lett, akik a szénsemleges beton előállítását kísérletezték ki. Tudjátok, miért forradalmi ez a felfedezés?
Tengerkék drágakőből karibi jelkép
Létezik egy pazar ékszerkő, amelyet egyetlen messzi országban bányásznak. A kő neve larimar, az ország a Dominikai Köztársaság a Karib-tengeren. Hogyan lett egy kőritkaság az örökké lázongó szigetország jelképe? Röviden elmeséljük.
Ma született Mickey egér
Walt Disney kisegere először a Willie gőzhajó című 7 perces rövidfilmben jelent meg nyilvánosan 1928. november 18-án. Ezt a napot a rajongók azóta hivatalosan Mickey Mouse születésnapjaként ismerik el. Az amerikai popkultúra jelképe legalább annyira ismert, mint az amerikai zászló és a Fehér Ház.
Életigenlő dokufilmek, amikből töltekezhetünk
A napokban zajlanak a Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (részben online) vetítései. Ennek apropóján három olyan nemrég bemutatott dokumentumfilmet ajánlunk a figyelmetekbe, amelyek valahogy mind az élet ünnepléséről szólnak, habár nagyon különböző módokon.
Szemétből épült plázakiállítás
A HybridCycle ügynökség küldetése, hogy bebizonyítsák, a hulladék nem feltétlenül szemét. Változatos projektjeivel azért küzdenek, hogy a művészet és a kreativitás szemléletformáló eszközeivel megerősítsék a zöld gondolkodást mind egyéni, mind vállalati szinten. Legutóbb kiállításuk nyílt a Balaton Plázában.
Újranyitja kapuit a hófehér kastély
Négy éves felújítási munkálatok után megszépülve várja a látogatókat a dégi Festetics-kastély. A klasszicista műremeket a hatalmas angolparkkal és a kistó szigetén álló hollandi házzal együtt lesz érdemes bejárnunk.
Két fiatal tehetség költözik Keszthelyre
Keszthely igazán csodás ötlettel állt elő. Pályázati úton kiválasztott két fiatal művészt, akiket a városba költöztetnek, hogy az ottlakókat kulturális élményekkel szórakoztassák. A szerencsés befutókról (vagyis beköltözőkről) a város diákjai dönthettek.
Díszes temetők, megfakult emlékek
A hosszú hétvégén sokunknál összejön a család. Ilyenkor előkerülnek a régi fotóalbumok, és vele együtt a sokszor hallott, kedves anekdoták a régi családtagokról, akikre ilyenkor jó szívvel emlékezünk. A Fortepan fotóválogatása ehhez az örökérvényű hagyományhoz járul hozzá hajdan szép temetők képeivel.
Kísértetjárta rajzfilmek a Halloween hétvégére
Az előttünk álló négy napos szünet elsősorban a Mindenszentek és a Halottak Napja miatt piros betűs ünnep. A gyerekeknek mégiscsak a Halloweenra beszerzett jelmezekről és édességekről fog szólni a hétvége. Három ijesztgetős rajzfilmet ajánlunk, amelyek segítenek ráhangolódni a halloweeni szokásokra.
Titkos kert az Esterházy-kastélyban
Restaurálják a balatonfüredi Esterházy-kastélyt. Ilyenkor mindenki abban bízik, hátha előkerül valami rejtett kincs a romok alól. Most pont ez történt: értékes falfestmény nyomait fedezték fel a kastély egykor legnagyobb termében. A felújítási munkák végére újra régi pompájában lesz látható a titokzatos kertet ábrázoló alkotás.
Siófok öt napig ünnepel
Mától kezdődően öt napon át Siófok leghíresebb szülöttét ünnepli. A Kálmán Imre 140 emlékév csúcsra ér a „Szenvedélyes századelő – a múlt találkozása a jelennel” címen futó XV. Kálmán Imre Emléknapokkal. A szervezők színes forgatagot álmodtak meg zenés-színházi előadásokkal, múltidéző kiállítással, tematikus sétával, cukrászbemutatóval.
A horvátok divatból vesznek ki szabadnapot
A horvátok minden év október 18-án nyakkendőt kötnek és ország-világ előtt büszkén ünneplik, hogy ezt az időtlen ruhadarabot az ő felmenőiknek köszönhetjük. A horvátok kabalája kiállta több évszázad divathullámait, megérdemli, hogy évente egyszer kihalásszuk a ruhásszekrény mélyéről.
Fesztiválhangulat balatoni múzeumokban
A Múzeumok Őszi Fesztiválja egy október-novemberi országos programsorozat. Az alábbi gyűjtésben a Balaton környéki megyékből részt vevő kulturális intézmények különlegesebb programjaiból válogatunk a következő hetekre szűrve.
Kihagyhatatlan magyar mozipremierek
Idén bővelkedünk a friss magyar mozifilmekben. Még műsoron van a Szia, Életem, a Nyugati nyaralás vagy a Magasságok és mélységek, de máris újabb bemutatókkal bővül a hazai kínálat. A leginkább várt öt címet szemezgettük ki nektek a 2022-es beharangozott megjelenések közül.
Balatonfüreden randevúznak az év házai
A balatonfüredi Lóczy Barlang Látogatóközpontban és a Vaszary Villában mutatják be 2021 legjobb balatoni házait. A kiállítás október 13. és 18. között látható. A rendezvényt előadássorozat nyitja meg.
A szigligeti Alkotóház megfiatalodott
Szigliget nem csak a várrom és az elképesztő panoráma miatt vonzza a látogatókat. Az Alkotóház a 20. század második felétől kezdve vendégül látta az ország vezető irodalmi figuráit és művész zsenijeit. A felújított kastélyépület a Veszprém-Balaton EKF kulturális megaprojekt karakteres helyszíneként is fontos szerepet fog játszani.
Színes halak lepték el Tapolca belvárosát
Nemzetközi hírű street art a Balatonnál. Megújult a Halas Lépcső a tapolcai Malom-tó szomszédságában. Varjas Judit alkotása mostantól bárki számára megcsodálható, aki ellátogat a tavasbarlangjáról híres településre. Tökéletes szelfiző hely.
A hét idézete: a valódi boldogságról
A boldogság a részletekben rejlik. Közhely, ezért kicsit másképp kell megfogalmazni, hogy felfigyeljünk az igazságára. Megmutatjuk, hogy az angolok egyik kedvenc képzőművésze mit hozott ki belőle.
Fából készülő alkotásokkal gazdagodik a Balaton-felvidék
Látványos, fából készülő alkotásokkal gazdagodik 2023 júliusában a Balaton-felvidék - nemzetközi építész tábort és land art fesztivált szervez a Hello Wood a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül.
Sorozatok, amik visszahozzák a nyarat
Abban a pillanatban, hogy véget ér a nyár, máris hiányozni kezd. Ha nagyon nincs kedvünk szembenézni az évkezdéssel és a rövidülő nappalokkal, az alábbi sorozatajánló pont kapóra fog jönni. Összeszedtük az elmúlt évek vakációszagú tévés történeteit, hogy a nyárutó is napsütötte tájak közt telhessen.
Cseh alkotó falfestménye díszíti a veszprémi aluljárót
A cseh és magyar kultúra kapcsolódásaira utaló nagyméretű muralt adtak át a minap. Az alkotás a Veszprém Arénához vezető aluljáró északi oldalán látható.
A nagy kékség
Egy jól sikerült balatoni nyaralás után elemi vágyunk, hogy valamiképpen konzerváljuk az ott szerzett élményeket. Kicsit megőrizzünk valamit a lelassult tempóból, a teljessé tett étkezésekből, a tudatosan választott vakáció-rutinból azokra a napokra, amikor újra a megszokott hétköznapokat éljük. Ebben segít egy-egy tárgy, amely hordozza a Balaton esszenciáját. Felakaszthatjuk a falra, kitehetjük a polcra vagy viselhetjük, a lényeg, hogy tudatunkban ismét karnyújtásnyira kerüljünk a Balatontól.
Manóajtókat rejt el az országban a fiatal művész
Győrben, Zalaegerszegen, Veszprémben és az Őrségben állnak az ajtók, melyeket Vári Tamás képzőművész készített.
Gigantikus ruhák lepték el a Festetics-kastélyt
A keszthelyi Festetics-kastély parkjában 3 méternél is magasabb ruhaszobrokból nyílt kiállítás, amely augusztus 28-ig látható a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének jóvoltából.
Meseszép balatoni szálláshelyek
A folyamatosan formálódó balatoni szálláshely-piacon ma már könnyen találni kiváló ízléssel felújított vagy megépített ingatlanokat. Ezek közös jellemzője, hogy a Balaton és a természet inspirálta az enteriőröket. Íme öt balatoni vendégház, amely puszta létével felejthetetlen élményeket nyújt.
Tíz napig kortárs képzőművészeti fesztivál zajlik a Balatonnál
Négy helyszínen 7 kiállítással és közel 40 programmal várja a Garten Balaton az érdeklődőket. Lovas, Felsőörs, Csopak és Alsóörs kiállítóhelyein és szabadtéri helyszínein negyedik alkalommal rendezik meg a kortárs művészeti fesztivált augusztus 5 és 14. között.
Még pár napig látogatható a balatoni fotókiállítás
Augusztus 10-ig látható a balatonfüredi Gyetvai Villában Pályi Zsófia nemzetközi sikereket elért fotósorozata, a "Balaton, a magyar tenger".
Hazavihető a Balaton
Egy jól sikerült balatoni nyaralás után elemi vágyunk, hogy valamiképpen konzerváljuk az ott szerzett élményeket. Kicsit megőrizzünk valamit a lelassult tempóból, a teljessé tett étkezésekből, a tudatosan választott vakáció-rutinból azokra a napokra, amikor újra a megszokott hétköznapokat éljük. Ebben segít egy-egy tárgy, amely hordozza a Balaton esszenciáját. Felakaszthatjuk a falra, kitehetjük a polcra vagy viselhetjük, a lényeg, hogy tudatunkban ismét karnyújtásnyira kerüljünk a Balatontól.
Kutatták a Balaton-felvidéket: mesefákra és szőrdilemmára bukkantak
Átfogó kutatást zárt le a TÁJTÉKA a Balaton-felvidéken. A Kortárs Építészeti Központ kutatói több mint 400 jó gyakorlatot gyűjtöttek 350 személyes interjú után. Néhol meglepő, a sztereotípiáknak ellentmondó tapasztalatokat szereztek a Balaton-felvidék tájhasználatával és közösségeivel kapcsolatban. A teljes kutatást ősszel publikálják.
Rajongsz a Balatonért? Ezekért oda leszel!
Egy jól sikerült balatoni nyaralás után elemi vágyunk, hogy valamiképpen konzerváljuk az ott szerzett élményeket. Kicsit megőrizzünk valamit a lelassult tempóból, a teljessé tett étkezésekből, a tudatosan választott vakáció-rutinból azokra a napokra, amikor újra a megszokott hétköznapokat éljük. Ebben segít egy-egy tárgy, amely hordozza a Balaton esszenciáját. Felakaszthatjuk a falra, kitehetjük a polcra vagy viselhetjük, a lényeg, hogy tudatunkban ismét karnyújtásnyira kerüljünk a Balatontól.
Tárlatvezetés, nyitott restaurátorműhelyek és fényjáték Zala megyében
Rendhagyó tárlatvezetéssel, nyitott műhelyekkel, kalandjátékokkal, koncertekkel, lovasprogramokkal és fényjátékkal várják a látogatókat Zala megyében a Múzeumok éjszakáján.
Digitális nomádok, szevasztok!
Nagyobb városokban már jó ideje működnek, a Balaton környékén azonban az elmúlt években nyitottak az első közösségi irodahelyek, a szabadúszók és a digitális nomádok alkalmai munkaállomásai.
Bámulatos arccal született újjá egy balatoni présház
Egy háznak története van. Egy présháznak is. Hogy miként lehet régi hangulatot megőrizve, kreatív ötletekkel újat álmodni és tökéletesen megvalósítani, azt Bodi Eszter munkája bizonyítja.
Látványos húsvéti park készül Balatonlellén
Lampionok, óriási 3D-s tojások, különleges figurák és egy dúsan díszített hatalmas tojásfa ékesíti majd a balatonlellei húsvéti parkot. Kétnapos programsorozattal nyílik meg a nem mindennapi látványosság.
Megnyílt a veszprémi Tavaszi Tárlat
Több mint száz művész 152 munkája látható a veszprémi Dubniczay-palotában nyílt képző- és iparművészeti kiállításon, a Tavaszi Tárlaton.
Kihirdették az Év Balatoni Háza pályázat nyerteseit
Összesen 13 pályamű érkezett három kategóriába, és a nyertesek összdíjazása bruttó egymillió forint volt.